Koszorúzásról koszorúzásra. Szép lassan, komótosan, hiszen végülis ma van a 48-as forradalom évfordulója, miért is lenne benne némi lendület, tavaszi pezsgés. Így indult az egész, aztán mégiscsak megtörtént a dolog, de erről később.
Itt a feketesereg
Itt voltak az elmaradhatatlan huszárok, és vonzáskörzetükben a kisgyerek, akik most néhány órára biztosan lovaskatonák akarnak majd lenni, szép színes ruhában. A hivatalosságok meg koszorúztak egyet a 48-as téren, ahol Batthyány Lajosnak egy kis mellszobra van, aztán a Savaria Múzeum előtti parkban, Horváth Boldizsárnak, a 48-as szombathelyi események vezéralakjának itt már jóval nagyobb szobra áll, és a jelenlegi kurzus egy darabig nem is vett tudomást róla. Legalábbis március 15. tájékán nem.
Aztán felvonták az országzászlót a Március 15. téren, amit minden nemzeti ünnepkor megtesznek, és s tér is mindig benne van az ünnepi programokban. Majd a huszárok, a néptáncosok, meg a feketébe öltözött szombathelyi elit átvonult az MMIK elé, Petőfi Sándor szobrához.
Tényleg, tudja valaki, hogy miért kötelező temetéshez öltözni minden nemzeti ünnepen? Jó, tudjuk, hogy a politikusoknak ez az egyen- és munkaruhájuk, de a forradalom és a tavasz ünnepén is úgy néznek ki, mintha jobbikos és magyarhajnalos összevont brigádértekezleten lennének.
A demokráciához műveltség és türelem kell
Kis parádé a lezárt utcán, szép tömeg gyűlt össze a nemrég halódó poraiból felébresztett MMIK 
Túl az agyhalálon - új nevet keresnek az MMIK-nak 2014. February 12. 15:58 előtt, olyan ezerre becsültük a számukat. A Boglya népzenei együttes hangolta a hangulatot, aztán jöttek a Mesebolt Bábszínház és az Ungaresca Táncegyüttes művészei, mi meg úgy éreztük, hogy lassan kisüt a nap (nem is), és az egyenfeketeséget felváltották a színek, a hangulatok, a nyüzsgés és a mozgás.
Nem szokásunk túlságosan dicsérgetni, de most szép lassan leesett az állunk, és ott is maradt. Sehol a kényszeredett történelmi eseményidézés, az autentikusnak maszkírozott jelmezparádé. Helyette pörgő szoknyák, színes pólók, ingek, farmernadrágok, ötletes koreográfia és dramaturgia. Így is kell ezt, ráadásul még abban is ügyesek voltak, hogy az üzeneteket mindenki, aki magáénak vall egy kis politikai ideológiát, úgy kódolhatta, ahogy neki tetszik.
Mert azért voltak benne erős gondolatok, közben a városvezetést figyeltük, jók lennének pókerban. Vagy nem jött át nekik a dolog, vagy nem akarták mutatni. Mert volt itt szó mindenképpen kimondandó igazságról, és senkinek sem szabad félnie, aki azt ki is mondja. Arról, hogy harcban, küzdelemben demokrácia nem születhet, ahhoz műveltség és türelem kell.
Azért csak muszáj volt
Hogy a hazaszeretetre senkit sem lehet megtanítani, mert a haza bennünk van, minden lángoló és unalmas pillanatban. Hogy senki ne várjon jót a hazától, ne várjon semmit, a hazának nem ez a dolga, nekünk viszont az, hogy adjunk. És bitang, aki ezt a törvényt nem ismeri. És hogy nem elég bátran kimondani az igazságot, el is kell égni érte, azon a máglyán, amit a hóhér és az áldozat közösen rak. És, hogy vannak külön utak, de a végén minden út egy közös célba fut össze.
A vége szinte katarzis, az egyre gyarapodó tánckar táncosai kisgyerekeket hívtak a tánctérre, mentek is örömmel, és össznépi élménytánc alakult, kár, hogy nem tartott tovább a zene.
És ekkor volt, hogy elszállt a politikamentesség illúziója, a narrátor bejelentette, hogy az eredetileg a beszédre felkért Fűzfa Balázs irodalomtörténész egészségi okokból lemondta a beszédet, helyette Puskás Tivadar ugrott be. Puskás, persze, történelmi visszatekintéssel kezdett, kitért a szombathelyi vonatkozásokra, aztán jött az üzenet, ami megint csak állunk leesését okozta.
A lényege, hogy ma hazánk független, meg kellett küzdenünk a szabadságunkért, de elindultunk egy úton, az a dolgunk, hogy erre menjünk tovább. És az is, hogy (figyelem!) Magyarország Európa vezető hatalma legyen.
Puskás tudja, hogy a csúcson kell abbahagyni a beszédet, így is tett. Aztán még egy élvezhető produkció, a Nemzeti dal Tolcsvay-féle feldolgozása következett egy szál gitárral (Holdosi Attila) és Újváry Tímea magával ragadó énekével. A Kanizsai gimnázium diákjai vokáloztak szépen hozzá.
Jött az újonnan választott diákpolgármester és alpolgármester, Puskás Tivadar átadta a város kulcsát, aztán a szépen felsorakozott feketesereg azt tette, amihez nagyon ért. Koszorúzott.
