Azt már korábban is megírtuk, hogy a Marsra 2012 augusztusában landolt kutatójármű az egyik legnagyobb dobása az amerikai űriparnak, hiszen először történik meg, hogy egy elképesztő mérnöki munkával finomhangolt robot kőzetet szemel ki, fúr meg, majd elemez saját maga a Marson - azon az égitesten, amit még mindig a misztikusság vörös köde leng be.
Azt viszont nem nagyon hangsúlyoztuk még, hogy a Curiosity már az alkotó fényképészetbe is belekóstolt. Talán azért, mert eddig még nem küldött fotót a leereszkedő Napról. Eddig! Most ugyanis ezt tette közzé a NASA (az állófotókból a Gizmodo készített gifet):
Minket meglep - de hát ez nyilván csak a marskutató diplománk hiányát jelzi -, hogy a vörös bolygóról ennyire nem tűnik vörösnek a lenyugvó Nap. Persze, nem tudjuk, hogy az űrjármű milyen fehéregyensúllyal dolgozott, amikor ellőtte a fenti képeket, de az erről beszámoló cikkek szerint a színkalibrálás pontos, szóval többé-kevésbé ugyanezt látná az emberi szem is. A kékség pedig állítólag azért ennyire erős, mert a Mars felett lebegő részecskék a színspektrumnak ezt a részét könnyebben átengedik.
Mindenesetre írjuk fel a számot: ez a 956. naplemente a Marson, amelyet láthatott a Curiosity, de az első, amelyről képeket is készített.