Két szurkolói fórum is lesz a szombathelyi kézilabdaklub ügyében

A polgármester már korábban bejelentett egy fórumot, erre szervezett rá a klub. Folytatódik az üzengetés.

Másfél órával azután, hogy Nemény András bejelentette Csütörtök este a szombathelyi városházán tartják az SZKKA szurkolói fórumát May 22. 17:14 , csütörtökön hat órára a városházára várják az SZKKA szurkolókat, a klub bejelentett egy másik helyszínt.

A kézilabda klub meghívójában azt írja, a fórumot a fentebb írt időpontban a Berzsenyi téren, az egyetem korábbi D épületében tartják.

Az NB1-be jutással kezdődött a vita

A klub és az önkormányzat között hetek óta tart az üzengetés.

Az SZKKA áprilisban jutott fel ismét az NB1-be, másodosztályú meccseiket a Haladás Sportkomplexumban játszották. A Sportkomplexum azonban nem alkalmas elsőosztályú kézilabda mérkőzésekre, mert annak idején úgy alakították ki a pályát, hogy éppen nem fér el az előírt méretű pálya. Így az SZKKA első nekifutásra nem kapta meg Előfordulhat, hogy nem kap licencet az SZKKA NBI-be frissen felkerült kézilabdacsapata - Frissítve May 15. 14:41 a következő évadra érvényes licenszét.

Pődör a városi önkormányzathoz fordult azt kérve, hogy az Arénába játszhassa a csapat a mérkőzéseit. A városvezetés jelezte a klubnak, hogy erről csak a közgyűlés dönthet, és a május 30-i ülésen tárgyalnak róla.

Aztán megjelent egy fizetett Facebook-hirdetés, ami rátámadt a városvezetésre, azt állítva, hogy nem engedik be a csapatot az Arénába, és ezért személyesen Nemény Andrást tették felelőssé.

Kedden felhívtuk Sárvárra viszi a hazai NBI-es meccseit a szombathelyi SZKKA May 21. 16:33 Pődör Zoltánt, és emlékeztettük, hogy Nemény András a Facebookon közölte, hogy a május 30-i közgyűlésen tárgyalnak arról, hogy az SZKKA használhassa az Aréna Savariát. Pődör szerint nem mérvadó, amit a polgármester a Facebookon ír, ő egy hivatalos választ várt tőle.

Arra a kérdésünkre, hogy eldöntött tény-e, hogy a csapat Sárváron játszik majd, azt mondta, a licensz megszerzése egy folyamat. Június 5. a határidő, szorít az idő, nem várhatja meg, hogy a hónap végén valami történik a városi közgyűlésen. A sárváriak segítőkészek voltak, és azonnal sikerült velük megállapodni – mondta.

Nemény András már korábban bejelentette a szurkolói ankétot

Nemény Andrást is elértük telefonon. A polgármester azt mondta, ő a nagy nyilvánosság előtt tette a kijelentéseit, hogy május végén a városi közgyűlés tárgyalja arról, hogy az SZKKA az Arénában játszhasson, ő támogatni is fogja ezt.

Mint mondta, Pódör Zoltán május 6-án kereste meg őt, egy ilyen kérdésre viszont nem lehetett azonnal válaszolni. Az Aréna játékideje eléggé foglalt, ott játszik az ismét bajnok Falco kosárcsapat is. Egyeztetett az Aréna és a kosárklub vezetésével is, és sikerült megtalálni a megoldást, amit a közgyűlés elé terjeszt majd.

Nemény szerint az igazi kérdés az, hogy az eredeti licenszkérelemben milyen mérkőzéshelyszínt adott le Pődör, jelenleg ugyanis már a második kör zajlik, ez jár le június 5-én. Kijelentette, erős a gyanú, hogy már korábban megegyezett a sárváriakkal, és azután küldte el csak a kérdését neki.

Nemény hozzátette, a szurkolói ankétot is ő kezdeményezte, és meg is tartják azt május 23-án 18 órakor.

Így most ugyanarra az időpontra van két szurkolói ankét meghirdetve, az egyiket Nemény András polgármester, a másikat az SZKKA vezetése hívta össze.

Meg kell említeni, hogy Pődör Zoltán a Fidesz jelöltjeként indul képviselőjelöltként a szombathelyi önkormányzati választáson.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport