Tegnap délután egy csocsózásba torkollt háttérbeszélgetés alkalmából találkoztam jóbarátommal, K.-val. Két meccs között K. bosszankodva jelezte, hogy nem tud jegyet venni a 18:45-ös IC-re (pontosabban az azt pótló buszra), mivel teljesen leállt a MÁV alkalmazása. Végül arra jutott, hogy a szokottnál hamarabb kimegy a vasútállomásra és a régi idők szép emlékének adózva papíralapon vásárol jegyet a kasszánál.
A történet azonban nem fejeződik itt be, ez csak a kezdet. K. felszállt a vonatpótló autóbuszra és meg sem álltak Csornáig, ahol szörnyű titok várt ifjú barátomra: nincs vonat. Nem, nem késik a vonat, nem másik nyomvonalon megy, nem máshonnan indul, hanem arisztotelészi anyagi értelemben nem létezik.
A MÁV dolgozói annyit tudtak mondani, hogy egy óra múlva megy egy vonat Győrig, ami ugyan nem Budapest, de Csornánál közelebb esik a fővároshoz. Az általános lincshangulat Lázár Jánossal szemben barátomat is hatalmába kerítette. Egy másik fiatal férfi félhangosan, de jól érthetően osztotta meg gondolatait arról a tömeggel, miként kéne a csornai vasútállomás falán lógó MÁV cégért az építési és közlekedési miniszterre cserélni.
Végül a tömeg elfogadta a sorsát, és jobb híján megvárta a Győrbe tartó vonatot. K. 21:20-kor (egy óra késéssel) megkönnyebbülten lépett a győri vasútállomás peronjára, nem is sejtve, hogy megpróbáltatásai közel sem értek véget. Lett volna egy csatlakozás Pest irányába, azonban a Pest felé tartó DACIA IC csak a csornai vonat első felét várta meg, azt nem, amin K. utazott. Én már otthon vacsoráztam, amikor az alábbi üzenetet kaptam K.-tól:
A következő vonat Pestig annyit késik, hogy literally nincs kiírva.
Aznap este már nem beszéltem K.-val, de ma reggel azért udvariasságból rákérdeztem, hogy felért-e Pestre. Mire beértem a szerkesztőségbe az alábbi üzenet várt K.-tól a telefonomon:
Nem.
