Mínusz 35-40 fokos hidegben töltöttük a napjainkat, szállásunk csupán a szabad ég alatt volt. Élelem és lőszer hiányában egyre többen adták fel a reményt. Előfordult, hogy lovakat lőttünk le, és a kimúlásukat meg sem várva estünk nekik, mert máshogy nem tudtunk húshoz jutni.
Mindezekről a celldömölki származású Kazári József, a keleti frontra vezényelt 650 szombathelyi híradós egyetlen élő tagja beszélt. Már több doni megemlékezés alkalmával volt szerencsém találkozni Kazári bácsival, aki minden esetben (így most is) elcsukló hangon, könnyeivel küszködve mesélt az átélt borzalmakról. Szavaiból a háborúkat csupán a történelemkönyvekből ismerő fiatalok is gyorsan beláthatják: akik részt vettek a harcokban, azok egy életen át cipelik/cipelték a fronton szerzett fájó emlékek terhét.Békehíd Szombathely és Voronyezs között
S, hogy mindez miért aktuális? Nos, napra pontosan hetven esztendeje, 1942. április 12-én este gördült ki a vasi megyeszékhely vasútállomásáról az a szerelvény, amely a magyar királyi 2. honvéd hadsereg élszállítmányát vitte az egykori doni hadműveleti területre. Ennek jegyében a Békehíd nevet viselő megemlékező rendezvényt kettős céllal hozta tető alá a Honvédelmi Minisztérium, a szombathelyi önkormányzat, a Vasi Honvéd Bajtársi Egyesület, valamint a Honvéd Hagyományőrző Egyesület.
Szombathelyen emléktáblát avattak a vasúti pályaudvar falán, Hende Csaba honvédelmi miniszter vezetésével pedig magyar küldöttség vizitált a voronyezsi katonai temetőkben. (Az első Boldirevkában, a második pedig Gremjacsje és Rudkino települések között található. Utóbbi helyszínen egyébként ma temették újra a legutóbb megtalált, és exhumált öt magyar katonát.) A Szombathelyen, valamint Voronyezsben tartott megemlékezések résztvevői így tehát egyszerre, egy időben hajthattak fejet az indulás helyszínén, vagy éppen azon a környéken, ahol sok honvéd élete tragikus hirtelenséggel ért véget.
Szombathelyen, az Aréna utca 8. szám alatti épületben, a katonatörténeti kiállítás helyszínén Ravasz István, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum alezredese a doni vérzivatar egyre csökkenő számú túlélői, valamint az elesettek hozzátartozói előtt részletesen felidézte a keleti fronton történteket. A históriás könyvek ide vonatkozó, fájdalmas részleteiről keretes írásunkban olvashatnak.
A polgármester a rokonára is emlékezett
Az Aréna utcából aztán az elő-előbukkanó napsugarakkal kísérve, a megemlékezők a katonák vezetésével, a menetoszlop rendjét precízen betartva sétáltak el a vasútállomásig. A pályaudvar peron felőli oldalán ugyanis mától márványtábla állít emléket a háború hősi halottainak. Puskás Tivadar polgármester beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a szombathelyi III. hadtest elsőként szállt szembe az ellenséggel.
A város első embere később nagybátyjáról, Puskás Jánosról is beszélt, aki Nádasd körzeti orvosaként, négygyermekes apaként vett részt a szovjet ágyúk és a vörös csillagos tankok erőfölénye által meghatározott háborúban. Bár a polgármester rokonát Sztarij Oszkol térségében felvették a visszavonuló honfitársai, az összefagyott, elgyötört orvos-katona rövidesen meghalt.
A beszéd végeztével a történelmi egyházak képviselői szentelték meg az emléktáblát, melynek tövében a résztvevők koszorúkat és mécseseket helyeztek el.
Részletek a szomorú történelemből
A Vörös Hadsereg 1941-1942 telén indított, mintegy 200 kilométeres térnyeréssel járó ellentámadása arra késztette a német hadvezetést, hogy a korábbinál nagyobb mértékben vegye igénybe a szövetségesei erejét. A kivonuló, 207 ezer fős magyar hadsereg három hullámban indult a frontra. A hadműveleti területre elsőként érkező szombathelyi III. hadtest június 28-án súlyos harcokat követően áttörte a szovjet Brjanszki és Délnyugati Hadseregcsoport arcvonalát, majd 150-170 kilométert előretörve elérte a Dont.
Az alapvetően folyamvédelemre szánt, összesen kilenc könnyű hadosztályból, egy tábori páncéloshadosztályból, valamint egy repülőcsoportból álló 2. hadsereg már 1942 augusztusában és szeptemberében is kemény harcokat vívott a szívósan küzdő szovjetekkel. A veszteségek mindkét oldalon jelentősek voltak. A magyarok védelmi rendszerének kialakítását pedig a hídfőcsaták is hátráltatták.
A hosszan elnyúló összecsapások után a szovjetek 1943. január 12-én és 14-én nyomasztó technikai, illetve létszámbeli túlerővel indítottak újabb hadműveletet. Bár a honvédek a legtöbb állásban, később azokból kivetve is erőn felül küzdöttek, a hadsereg arcvonala előbb szétszakadt, majd a többszöri bekerítésből történő kitörésekkel tarkított visszavonulás alatt teljesen felbomlott.
A magyar katonákat dicséri, hogy jóval tovább tartottak ki, mint a németek, a románok, vagy éppen az olaszok. A III. hadtest január 26-áig sikerrel védte állásait, lelassítva ezzel a Voronyezs bekerítésére előretörő szovjeteket. A parancsra visszavonuló katonáknak pedig annak ellenére is sikerült kijutniuk az Olim patak völgyéből, hogy a magyar hadtörténetben páratlan módon gróf Stomm Marcell altábornagy menetközben feloszlatta hadtestét.
Január 24-én, Adolf Hitler engedélyével aztán kivonták az arcvonalból a magyar 2. hadsereget. A hiányos fegyverzetű és felszerelésű, éhező magyar katonák hazatéréséhez Hitler 1943. március 28-án járult hozzá.
Hozzávetőleg 125 ezer főre tehető a 2. hadsereg közel egyéves keleti hadszíntéri tevékenysége során megsebesült, elesett, eltűnt, vagy fogságba esett katonáinak száma, utóbbiak közül 20-25 ezren 1943 januárjában kerültek idegen kezekbe. A 125 ezerből mintegy 50 ezer volt a hősi halottak, s ugyanennyi a sebesültek száma. Körülbelül 30 ezren estek hadifogságba, vagy tűntek el örökre a határtalan orosz mezőkön. A sztyeppék földjében nyugvó magyar katonák emlékét hosszú évtizedekig csupán a helybeliek őrizték. A háborúkban elesett katonák, valamint a polgári áldozatok emlékének méltó megörökítésére csak 1995 után kerülhetett sor.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
