Meghalt Dallos László, nemztetközileg is ismert szombathelyi fotóművész

79 éves volt.

Lapunk több helyről megerősített információi szerint elhunyt Dallos László fotóművész.

Dallos László 1946-ban született Vasváron, de középiskolai tanulmányait már Szombathelyen, a Nagy Lajos Gimnáziumban végezte. A gimnáziumi filmszakkörben kezdett el amatőr filmezni Gróf Edit vezetése alatt. Az ott szerzett tapasztalatok alapján 1966-ban váltott a fényképezésre. Tagja volt a Savaria Fotóklubnak, 1968-ban a Vas megyei Fényképész Szövetkezet színeslaboránsa lett.

Interjú Dallos Lászlóval
Dallos László
Bonyhádi Zoltán

1971-ben szerzett fényképész szakmunkás-bizonyítványt. 1976-tól tagja a Fiatal Fotóművészek Stúdiójának, s ugyanabban az évben került a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolához főállásba fotósnak, ahol 1989-ig dolgozott. 1981-től a Magyar Fotóművészek Szövetségének, valamint a szombathelyi neoavantgard 2K Csoport vezetője. Ez utóbbit Bonyhádi Károllyal, Liszy Jánossal és Rosta Józseffel alapította. 1989-ben három grafikussal megalapította a Grafit Stúdiót – írja a Wikipédia.

Egy nagyon híres kép. Rehus Uzor György fotója nemzetközi díjat ért
Egy nagyon híres kép. Rehus Uzor György fotója nemzetközi díjat ért
Bonyhádi Zoltán

Dallos Lászlónak számos egyéni és csoportos kiállítása volt, emellett rendszeresen részt vett a Nyugat.hu fotópályázatainak zsűrizésében. (Jó utat neked odaát, Lacka! Szerk.)

Dallos László-fotó a szerkesztőségünk falán.
Mészáros D. Zsolt

Lapunk 2013-ban készített vele mélyinterjút Trabantnyi fotókörről és analóg szombathelyi világról 2013. November 30. 14:23 .

Kincses Károly fotóművész közösségi oldalán így búcsúzott tőle

Dallos Laci ma reggel elment közülünk.

Három dolog akadályozta, hogy tehetségének megfelelő szerephez jusson a magyar fotográfiában. Betegsége, melynek következtében mozgásában egyre inkább korlátozott volt, szombathelyi lakóhelye, amely túl messze volt Budapesttől, és visszahúzódó, nem nyomulós természete, melytől teljesen idegen volt az önmenedzselés. S ha itt valaki magát nem, akkor más sem. Ezért leginkább a barátai, s a jó memóriával rendelkezők emlékeznek a Lendítem lábam drámai képsorára, szenzibilis képeire, melyeken bármi is volt, mindig róla szólt. És most már rá is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra