1942-ben, Székesfehérváron született, majd a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban végzett Budapesten. Utána a Magyar Iparművészeti Főiskolán tanult, mesterei: Kovács Sándor, Szrogh György voltak. 1968 augusztusától dolgozott a Vas megyei Tanácsi Tervező Iroda (VASITERV), majd szellemi szabadfoglalkozású lett 1992-től félállásban, 1996-tól főállásban tanított a szombathelyi Művészeti Szakközépiskolában.
1982: Országos építészeti nívódíj (a sárvári vár belsőépítészeti munkáiért); 2000: Hefele Menyhért-díj.
Munkái nagyon széles skálát öleltek fel Vas megyében és Nyugat-Dunántúlon: színház, mozi, előadótermek, üzletek, irodák, új épületek és műemlékek egyaránt fémjelezték munkásságát. Mindig arra törekedett, hogy a gépi gyártás ellenére érvényesüljenek a kézműves erények.
Sellyei Gábor
Édesapám, mindent köszönök! Mindent. Nyugodj békében!
Felesége, Sellyei Márta, a Magyar Kultúra Lovagja tavaly áprilisban hunyt el. Róla is megemlékezett a Nyugat.hu, cikkünket itt olvashatja.
Elkészült munkái:
1968: VASITERV könyvtár bútorzata; Celldömölk, Művelődési Központ
1969 Szombathely, HOTEL CLAUDIUS
1970 Szombathely, MÁV Kultúrház; Bozsok, Sibrik-kastély; Kőszeg,
Szabó-hegy, Vízügyi Igazgatóság üdülője; Szombathely, MTESZ székház; Sárvár, Idegenforgalmi Hivatal
1971 Szombathely, SAVARIA mozi; Szombathely, Megyei Tanács elnöki irodák; Szombathely, Képcsarnok (Derkovits Terem)
1972 Szombathely, OTP körzeti fiók; Szombathely, RAMOVILL mintabolt; Sombathely, Megyei Kórház előadóterem; Őriszentpéter, Községi Tanács gyűlés és házasságkötő terme
1973 Balatonlelle, Vas Megyei Tanács üdülője; Szombathely,
Fakombinát vezérigazgatói irodái; Szombathely, DOMUS áruház
1974 Szombathely, Idegenforgalmi Hivatal; Sárvár, Nádasdy-vár (1977-ig)
1975 Szombathely, Derkovits bevásárló központ ABC áruház; Körmend, Művelődési Ház színházterme; Egyházashetye, Berzsenyi Könyvtár
1976 Körmend, óvoda; Szombathely, Megyei Tanács főbejárati szélfogó és recepció; Szombathely, Fő téri TOTO-LOTTÓ üzlet; Bük-fürdő, HOTEL BÜK
1977 Szombathely, Városi Tanács, házasságkötő terem; Szombathely, Megyei Tanács földszinti tárgyalója
1978 Szombathely, Megyei Kórház igazgatási épülete és pinceklubja;
Szombathely, HOTEL SAVARIA építészeti rekonstrukció (1982-ig); 1979 Szombathely, FORGÓ cukrászda; Szombathely, Derkovits bevásárlóközpont étterme
1980 Kőszeg, BÉCSI KAPU söröző; Szombathely, PIKOLÓ söröző; Szombathely, GYÖNGYÖS étterem; Egyházashetye, lakóház
1981 Szombathely, FERENCES söröző; Szombathely, Képcsarnok (Derkovits Terem) átalakítás; Szombathely, HUNGÁRIA kávéház
1982 Szombathely, HOTEL SAVARIA belsőépítészet; Zalaegerszeg, Képcsarnok; Körmend, cégérek
1983 Kőszeg, STRUCC szálloda, espresszó-bár; Zalaegerszeg, REININGHAUS söröző; Szombathely, ékszerbolt; Szombathely, KÉPTÁR belsőépítészet
1984 Zalaegerszeg, TULIPÁN espresszó; Zalakaros, REININGHAUS söröző; Szombathely, ISIS szálló étterem átalakítás (csárda); Szombathely, LUXEMBURG kávézó
1985 Szombathely, akkor Pártszékház, ma BDF tárgyalóterem;
Szombathely, GÖSSER söröző; Szombathely, Harisnya-bolt; Zalaegerszeg, NAPFÉNY söröző
1986 Sárvár, VADKERT panzió; Szombathely, Savaria Cipőgyár bemutató termei és mintaboltja; Kőszeg, IBRAHIM kávézó I.ütem ; Kőszeg, Házasságkötő terem
1987 Kőszeg, FÉNYSZÖV műterem és üzlet; Szombathely, Pethő-villa: orvosi könyvtár és továbbképző intézet; Szombathely, Fő téri pavilon (fagylaltozó)
1988 Kőszeg, DANI gyermekruha-üzlet; Kőszeg, IBRAHIM kávézó II. ütem
1989 Szombathely, KÁRÓ divatüzlet; Körmend, virágboltos ház
(építészet); Sárvár, VADKERT panzió II.ütem; Sárvár, Állami Gazdaság irodaháza
1990 Körmend, Virágbolt; Körmend, MONACO kávézó; Szombathely, Claudia Szövetkezet mintaboltja;
1991 Csorna, BOROS kávézó; Keszthely, fényképész műterem és üzlet; Szombathely, ÉDEN butik; Szombathely, NÁDOR söröző;
1992 Körmend, MONACO kávézó utcai pavilonja és terasza; Sárvár, PÁLMA cukrászda; Bük-fürdő, PRÍMA cukrászda; Szombathely, Vásárcsarnoki tejpavilon;
1993 Vas megye album művészeti szerkesztése; Körmend, BERKI csárda; Szombathely, SAVARIA TOURIST iroda és galéria;
1994 Szombathely, Öntödei csarnok hasznosítási terve (BDF ének tanszék); Szombathely, Kárpáti K. utcai magánház átalakítás;
1995 Kőszeg, IBRAHIM kávézó III. ütem (emelet)
1996 Sárvár, lakóház
Orvosi Könyvtár, Szombathely
1997 Bük, Művelődési Ház belsőépítészet; Celldömölk, Apáczai Kiadó székháza; Szombathely, DON BOSCO Művelődési Ház (Szalézi Szinház);
1998 Szombathely, MADENTKO klinika vendéglakása; Szombathely,
MADENTKO klinika recepció; Keszthely, REX divatszalon
1999 1999 Szombathely, Széchenyi utcai üzletportálok; Szombathely, MŰVÉSZETEK HÁZA
2000 Szombathely, Vas megyei Bíróság díszterme;
2001 Szombathely, Függönybolt
2002 Szombathely, MADENTKO klinika orvosi rendelők
2003 Szombathely, Vas megyei Bíróság tárgyalótermek és elnöki iroda
2004 Szombathely, Széchenyi u. tetőtéri lakások
2005 Szombathely, Rákóczi F. u. lakóház felújítás, bővítés
2007 Szombathely, Bartók-terem (volt zsinagóga) felújítás, bővítés