Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Meghosszabbították az oltási hetet, itt vannak a részletek

Helyszínek, időpontok, letölthető dokumentumok.

A nagy sikerre való tekintettel egy héttel meghosszabbította a kormány a november 22-én kezdődött Oltási akcióhetet, így az új időpont szerint december 5. vasárnap estig lehet a kórházi oltópontokon előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül oltakozni - emlékeztet a kormányzati koronavírus portál.

Az oltópontok minden nap reggel 7 és este 19 óra között vannak nyitva.

A kórházak országszerte megemelt oltási kapacitással várják az érkezőket akár az első, az elmaradt második, vagy a harmadik oltásra.

Az oltatlanok előzetes regisztráció nélkül is érkezhetnek az oltópontra, ez esetben regisztrációjukat a helyszínen végzik el. Akik időpontfoglalás nélkül érkeznek, azokat érkezési sorrendben fogják beoltani. Aki előzetesen regisztrált és foglalt az interneten időpontot az elkerülheti a várakozást.

Az oltási akcióhéten eddig a legtöbben már a megerősítő harmadik oltást vették fel, amely mindenkinek javasolt, aki 4 hónapnál régebben kapta meg az előző oltását. A megerősítő oltással ismét 80-90%-ra emelhető a védettségi szint. A még oltatlanokat továbbra is kérjük, hogy vegyék fel mielőbb az oltást, mert a most terjedő delta vírusmutáns rájuk a legveszélyesebb, súlyos megbetegedést képes okozni.

Mit vigyek magammal az oltásra?

Az oltásra érkezőket kérjük, hogy hozzák magukkal személyi irataikat (személyi igazolvány, TAJ-kártya), második és harmadik oltás esetén a korábbi oltást igazoló dokumentumokat.

Nagyban meggyorsítja az oltást, ha az oltakozók magukkal hozzák kinyomtatva, kitöltve és aláírva a Hozzájáruló nyilatkozatot (3. oltás esetén is szükséges).

Kérjük, hogy ne felejtsék otthon a maszkot sem!

Mikor és hol van az Oltási akció?

Az oltási akcióhét 2021. november 22. hétfőn kezdődött, és - a meghosszabítás értelmében – december 5. vasárnapig tart a kórházi oltópontokon, egyes településeken szakrendelőkben is. 101 megyei és városi kórházban várják az oltakozni szándékozókat reggel 7 és este 19 óra között. A kórházak megemelt oltó kapacitással működnek.

Oltópontok Vas megyében*

Markusovszky Egyetemi Oktatókórház: Szombathely, Március 15. tér 3. (volt SZTK)

2021. november 29. - december 5. (hétfőtől vasárnapig) 07.00-19.00 óra

Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft.: Szombathely, Nádasdy Ferenc u. 43. (MÁV Rendelő)

2021. november 29. - december 2. (hétfőtől csütörtökig) 08.00-15.00 óra

2021. december 3. (péntek) 08.00-19.00 óra

Szent László Kórház: Sárvár, Rákóczi u. 30.

2021. november 29. - december 5. (hétfőtől vasárnapig) 07.00-19.00 óra

A Vas Megyei Oltási Munkacsoport döntése nyomán a fentiek mellett az alábbi helyszíneken és időpontokban is biztosított az oltás:

Celldömölk, Nagy Sándor tér 3. (Markusovszky Egyetemi Oktatókórház telephelye)

2021. november 29. (hétfő) 7.00-19.00 óra

2021. december 1. (szerda) 7.00-19.00 óra

Körmend, Munkácsy utca u. 1. (Markusovszky Egyetemi Oktatókórház telephelye)

2021. november 29. (hétfő) 8.00-16.00 óra

2021. december 4. (szombat) 8.00-16.00 óra

Kőszeg, Gábor Áron u. 1. (Egészségház)

2021. november 30.- december 1. (kedd, szerda) 08.00-18.00 óra és

2021. december 2. (csütörtök) 07.00-13.00 óra és

2021. december 3. (péntek) 13.00-19.00 óra

Szentgotthárd, Hunyadi út 18. (Rendelőintézet)

2021. december 1-2. (szerda, csütörtök) 08.00-16.00 óra

Vasvár, Árpád tér 4/A (Egészségház)

2021. december 1. (szerda) 13.00-19.00 óra

Az oltópontok teljes országos listáját innen tudja letölteni .

Az Oltási akcióhét során időpontfoglalással és anélkül is lehet érkezni az oltópontokra akár az első, akár az elmaradt második, akár a harmadik oltásra.

Időpontot azok tudnak foglalni, akik előzetesen regisztráltak a www.eeszt.gov.hu honlapon. Nekik javasoljuk is az időpontfoglalást, így el tudják kerülni az esetleg sorban állást.

Ugyanakkor időpontfoglalás nélkül is lehet érkezni az oltásra. Ebben az esetben az oltás érkezési sorrendben történik. Az oltási akcióhéten azok az oltatlanok is mehetnek a kórházi oltópontokra, akik eddig még nem regisztráltak a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon, ez esetben őket a helyszínen regisztrálják egy formanyomtatvány kitöltésével. Az első oltásra érkezőket fel tudják gyorsítani az oltási folyamatot, ha magukkal viszik kinyomtatva és kitöltve a REGISZTRÁCIÓS LAPOT és a HOZZÁJÁRULÁSI NYILATKOZATOT .

Ötféle vakcina áll rendelkezésre

A kórházi oltópontokon ötféle vakcina áll rendelkezésre: Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Janssen és Sinopharm. A Szputynik már elfogyott.

Az oltóorvosok segítenek a legmegfelelőbb vakcina kiválasztásában.

Megerősítő harmadik oltás felvétele

Az Oltási akcióhéten azok is érkezhetnek időpontfoglalás nélkül a kórházi oltópontokra, akik a megerősítő harmadik oltásukat szeretnék felvenni. Mindenkinek ajánlott a harmadik oltás felvétele, aki elmúlt 18 éves és már több mint 4 hónap eltelt a legutóbbi oltása óta. A harmadik oltáshoz javasolt vakcinát a helyszínen, az oltóorvossal lehet egyeztetni.

Hozzájáruló nyilatkozat 3. oltáshoz

12-17 évesek oltás az Oltási Akcióhéten

Az Oltási akcióhéten a még oltatlan 12-17 éves gyermekek oltására is lehetőség van, ez esetben javasolt a szülői kíséret is az oltásra és mindenképpen szükséges szülői hozzájáruló nyilatkozat.

Szülői hozzájáruló nyilatkozat védőoltáshoz 12 és 18 év közötti személyek részére

5-11 évesek oltása

Az Oltási akcióhét keretében még nem, de heteken belül várhatóan megkezdődhet az 5-11 éves gyermekek oltása is. Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) november 25-én jelentette be, hogy engedélyezi ennek a korosztálynak az oltását is a Pfizer-vakcinával. Magyarország készen áll ennek a megszervezésére is, a kormány már megrendelte a gyermekek oltására való Pfizer vakcinákat, az első szállítmány várhatóan december végén érkezik meg.

* Cikkünk korábbi verziójában az eheti Vas megyei időpontok voltak a központi koronavírus-oldal alapján. A frissített adatok a Vas megyei kormányhivatal oldaláról származnak.

Kedves Olvasó!

Hangot szeretnénk adni nektek! Kérjük, segítsetek nekünk abban, hogy elindítsuk új stúdiónkat, és hogy minél több beszélgetést és videót készíthessünk veletek, nektek!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19