Ráadásul Liverpoolban is megjelent egy új variáns, melyet még vizsgálnak. Mindenesetre a két vadonatúj variáns eddig összesen 76 megbetegedést okozott együttesen.
A szakértők szerint ugyan az oltások mostani tudásunk szerint még mindig megvédik az immunizáltakat a súlyos megbetegedés kialakulásától, de az aggodalmat okoz, hogy az E484K névre keresztelt mutáció talán csökkentheti az oltásnak a fertőzés terjedésével szemben kifejtett hatékonyságát.
A lap végül még megjegyzi, hogy nem csak Nagy-Britanniában jelent meg új variáns: Brazíliában is megjelent egy friss mutáció, melynek jelentőségét szintén vizsgálják.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!