Megszűnt a gyermekkardiológia Sopronban

Egyelőre nincs arra válasz, miért.

Augusztus 27-től nincs gyermekkardiológiai rendelés a soproni kórházban, írja a Telex. A lap beszámol egy soproni családról, amely tavasz óta próbált időpontot szerezni, végül szeptember végére sikerült, de augusztus 31-én közölték velük, hogy majdnem 100 kilométerrel odébb, Győrben kell próbálkozniuk.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) szerint a sürgős eseteket 1-2 napon belül fogadni tudják, az enyhébbeknél és a kontrollvizsgálatoknál pedig néhány hónap az előjegyzési idő, és kérhető utazási költségtérítés.

A cikkből nem derül ki, miért szűnik meg az ellátás, és a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) honlapján sem találták a határozatot, amiben szerepelni szokott az indoklás.

A Soproni Gyógyközpontban eddig heti nyolc órában volt gyermekkardiológiai szakrendelés, amit egy megfelelő szakvizsgával rendelkező háziorvos tartott közreműködői jogviszonyban. A rendelés azért szűnt meg, mert az orvos a továbbiakban nem kívánja ellátni ezt a feladatot – válaszolta kérdésünkre az Országos Kórházi Főigazgatóság (Okfő).

Az Okfőtől megkérdezte a Telex azt is, milyen esélyeik vannak a Sopronban és környékén élő szülőknek arra, hogy belátható időn belül kapjanak időpontot Győrbe, mikorra várhatók szabad helyek a rendelésre. A Főigazgatóság válasza szerint az elérhető vizsgálati időpontok a gyermek klinikai tüneteitől, a gyermek életkorától, illetve attól ténytől függenek, hogy első szakvizsgálatról vagy már gondozott gyermek kontrollszakvizsgálatáról van-e szó.

„A relatív sürgős esetek 1-2 napon belül, az enyhébb esetek vagy a kontrollvizsgálatok néhány hónap előjegyzési idővel érhetőek el” - olvasható a válaszban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet