Megugrottak a halálozási adatok októberben a koronavírus miatt

Különösen a 65-79 éves korosztály esetében.

A 444.hu hívta fel a figyelmet arra, hogy az idősek körében jelentősen, de több korosztályban is megnőtt az elmúlt évekhez képest a halálozások száma Magyarországon október közepén.

A KSH számai ugyanis a 43. hétre vonatkozóan azt mutatják, hogy 17 százalékkal többen hunytak el idén, mint az elmúlt 5 év átlaga. Ráadásul ez a szám még magasabb lehet, a mostani ugyanis csak gyorsjelentés, utólag tisztítani szokták a számokat - hívta fel a figyelmet a lap.

Különösen kiugró az emelkedés az idősek körében: a 65-79 éves korosztályban 28 százalékkal többen hunytak el most, mint ami az elmúlt öt év átlaga.

A lap azt is megjegyezte, hogy míg az operatív törzs napi jelentése szerint a 43. héten 299 haltak meg koronavírusban, addig a különbség az átlag és a 2020-as adat között 403.

Ráadásul október közepe óta az áldozatok száma több nőtt, az elmúlt két hétben meghaladta a heti 600-at. Vagyis az összes halálozáson belül a koronavírussal összefüggő halálesetek aránya jelentősen, akár 25 százalékra is megemelkedhetett azóta - tette hozzá a lap.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19