Ilyenné építenék át a szombathelyi színház előterét

A Weöres Sándor Színház aulájának és éttermének átalakításhoz adományokat várnak, így alapanyag- és munkafelajánlásokat is.

A Weöres Sándor Színház csütörtökön ünnepélyesen kihirdette a színházi aula és étterem belsőépítészeti megújítási tervpályázatának eredményeit.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Mint írják a honlapon, a Falco Zrt. volt az összekötő kapocs a Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar és a színház között. Az intézmények együttműködéséből közel egyéves vizsgaprojekt lett: az Alkalmazott Művészeti Tanszékre járó harmadéves építészhallgatók készítették el a színház aulájának és éttermének újragondolt belsőépítészeti terveit. Felkészítő tanáruk Bakonyi Beáta és Szén-Molnár Tamás művésztanárok voltak és a kezdeményezést Prof. Dr. Lenkei Balázs intézetigazgató karolta fel. A díjakat Bakonyi Beáta művésztanár, Kovács Tamás, a Falco Zrt. PR vezetője és Szabó Tibor igazgató adták át.

A Weöres Sándor Színház ünnepélyes díjátadója
Mészáros Zsolt/Weöres Sándor Színház

A Falco Zrt. a színház támogatójaként a kapcsolati tőkén túl a projekt anyagi oldalát is finanszírozta, 800 ezer forint összdíjazású volt a tervpályázat. A belsőépítészeti tervekből egy hónapon át látogatható tárlat nyílt a Weöres Sándor Színház aulájában. A közönség a tervekre személyesen és online is szavazhatott. A színházi dolgozók pedig külön voksolhattak a nekik tetsző belsőépítészeti megoldásra, valamint a Soproni Egyetem tanárai is felállítottak egy rangsort.

Korábban megírtuk, Felújítanák a szombathelyi Weöres Sándor Színház auláját, csak nem tudják, miből 2023. March 04. 11:17 hogy összesen nyolc pályamunka érkezett be, viszont nem tudják, honnan lesz pénz a felújítás megvalósítására.

A közönségdíjat Keserű Dorka nyerte el, a színházi dolgozók díját Néger Martin, az egyetem szakmai díját pedig Heil Rozália.

(Utóbbi esetében második helyezett lett Csabai Luca, harmadik Keserű Dorka).

Keserű Dorka nyerte meg a közönségdíjat
Mészáros Zsolt/Weöres Sándor Színház

A projektben résztvevő hallgatók közül oklevelet és ajándékcsomagot vehetett át Kiss Virág, Marton Bendegúz, Takács Alexandra és Varga Judit építészművész hallgatók. Az esemény fogadással zárult.

Horváth Nóra kommunikációs vezető lapunk megkeresésére elmondta, több mint 5 ezren szavaztak. A Falco Zrt.-nek köszönhetően mind a 8 tervet használhatják, de valószínűleg a közönség és a dolgozók kedvencéből alakul majd ki a végleges kivitelezési terv. Mutatjuk e két tervet:

Mint mondta, az elképesztően megnövekedett rezsiköltségek miatt hosszú évek óta először veszteségesen zárják az évadot. Viszont a rossz anyagi helyzet ellenére nem mondanak le a megvalósulásról.

Akárcsak a pályázat során, a kivitelezésben is összefogást kezdeményeznek, tehát bizakodóan várják az adományokat, hogy kis lépésekben mielőbb elkezdődhessen az átalakítás. Elsősorban nem pénzt kérnek, hanem mindenki beleadhatja, amit tud. Várnak tehát alapanyag- és munkafelajánlásokat is.

Egy megbeszélés már volt: a Falco Zrt. biztosítja a fa alapanyagot, ami nagy előrelépés, illetve több vállalkozó ígéretet tett, hogy szívesen az ügy mellé áll. Folyamatosan tárgyalnak, egyeztetnek a támogatókkal, de konkrét dátum egyelőre nincs a kivitelezés kezdetére.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Felújítanák a szombathelyi Weöres Sándor Színház auláját, csak nem tudják, miből

A Soproni Egyetem hallgatói által készített tervek közül a közönség szavazza meg a legjobbat. Azt viszont nem tudni, lesz-e belőle valami.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra