Mi lesz azzal a sok tízezer szír-pakisztáni-arab migránssal, akik tömegesen hagyják el Magyarországot, és Németország felé tartanak? Hogyan keveredett a migránsok közé egy zalaegerszegi születésű lány, aki pár éve még a köztévének és a Magyar Narancsnak volt újságírója? Egy biztos, Szabó Ágnes nem az elmúlt hónapokban találkozott először a menekültkérdéssel, évek óta foglalkozik Berlinben a bevándorlókkal, németre tanítja őket. Ráadásul több éve egy szír menekült a párja, aki nem mellesleg arámi nyelven beszélő keresztény. Telefonon interjúztunk…
Hogyan lettél Berlinben a szírek nyelvtanára?
Egy újságírói ösztöndíjjal, 2012 februárjában jöttem ki Berlinbe, három hónapon át gyakornokoskodtam itt, szerkesztőségeket látogattunk. Akkoriban otthon, Budapesten már nagyon kezdett rosszabbodni a helyzet. Előtte az M1-nél a Kultúrháznak és a Magyar Narancsnak dolgoztam, mellette szabadúszóként németet tanítottam. A köztévében megszűnt a kulturális szerkesztőség, dobálták ki az újságírókat, a Magyar Narancs nem tudott fizetni, bármilyen laphoz mentél, ugyanez volt a helyzet: eltűntek a hirdetések, nem volt miből külsősöket fizetni. Akkor mint szabadúszó - szabad szellemiségű tanár és újságíró - megszűntem létezni. Azt mondtam magamban, ha ezt az utat akarom továbbra is járni, akkor el Budapestről, irány Berlin!
Az ösztöndíj lejárta után még hazamentem nyárra, aztán bepakoltam az életem egy autóba, és ősszel visszajöttem. Azt mondtam magamnak, bármit megcsinálok, csak ne kelljen tanítanom! Ehhez képest pár hónapra rá mint német nyelvtanár egy kisebb szervezetnél landoltam. A „Bbz”-nél, amely egy fiatal menekülteket segítő csoportként jött létre. Még 2012-t írtunk, Németországban már akkor napirenden volt a menekültkérdés. Egy ismerősön keresztül találtak meg. Ott kezdtem el tanítani, és elmondhatom, azóta is imádom, nem akarnék mást csinálni, az újságírás szorult nálam háttérbe.
A helyzet azóta annyiban változott, hogy ennek a szervezetnek egyre kevesebb a bevétele, az utóbbi időszakban annyira sok menekült érkezett Németországba, hogy amit az állam vagy magánszemélyek adnak, inkább a nagyobb szervezeteknek osztják szét, nem a kicsiknek adják.
Kikkel foglalkoztok, kiket segítetek? Ázsiából jötteket is vagy csak arabokat és szíreket? Hogyan képzeljük el?
Igyekszünk a fiatalabb menekültekre koncentrálni, iskolaköteles korúakat tanítunk németre addig, amíg az állam nem tudja őket beiskolázni. De ez csak az egyik projekt, amit csinálok. A másik, ahol tevékenykedek, az az ARRIVO. Ez egy olyan szervezet, amely afganisztáni, pakisztáni, koszovói, csecsen, afrikai migránsokkal foglakozik.
Ők sokkal nehezebben kapnak tartózkodási engedélyt Németországban, mint a szír menekültek, mivel nem háborús üldöztetés elől menekülnek, csak (idézőjelben) gazdasági bevándorlók. Ha kapnak is tartózkodási engedélyt, 2-3 hónapra vagy maximum fél évre, hosszabb időre ritkán. Ha viszont nincs tartózkodási engedélyed, nem is dolgozhatsz. Még segédmunkásnak sem mehetsz el. Mert Németország nem akar megélhetési bevándorlókat.
Itt vegetálnak, sokan közülük lélekvesztőkön jutottak Olaszországon át az Európai Unióba. Tartózkodási engedélyük van, kitoloncolni nem lehet őket, de hivatalosan Németországban semmilyen ellátórendszerhez nem tartoznak. Szinte mindegyiknek van valami szakmája, amiről papírt azonban nem tud felmutatni. Odahaza a többségük dolgozott, de igazolása nincs róla, hogy kőműves vagy asztalos. Az ARRIVO ezeket a fiatalokat karolja fel, mert velük senki sem foglalkozik. Ők azok, akik legálisan nem vállalhatnak munkát Németországban, árulnak hát kábítószert, mert nincs más út, vagy elvesznek egy német csajt, aki mellett elvegetálnak.
Hogyan tudtok nekik segíteni?
Közvetlenül a kereskedelmi kamarával állunk összeköttetésben, ők azok, akik (az iparkamara mellett) Németországban a szakképzéssel foglalkoznak. Ha találunk alkalmas cégeket, elmegyünk, és meggyőzzük őket, hogy a bevándorló jó munkaerő lesz: kezdjék el képezni, adjanak neki gyakorlati helyet, és ezzel már három évet nyerünk.
Ha a bevándorlók számára találunk olyan cégeket, amelyek a szakmunkás-bizonyítvány megszerzéséig vállalják a foglalkoztatásukat, akkor bekerülnek egy rendszerbe. A kereskedelmi kamara pedig vállalta, hogy erre az időre a képzési költségeket kifizeti, és a lakhatásban is segít. Ennek a programnak a német nyelvi részét viszem én.
Alapelvünk, hogy mindenkinek meg adni az esélyt. Nem biztos, hogy mindenki végig akarja és tudja csinálni ezt a programot, de mi a legjobbat feltételezzük az emberekről.
Mi lesz a szírekkel, ők milyen ellátórendszerbe kerülnek? Mit kezd velük a német állam?
A szírek, mivel háborús menekültek, más elbírálás alá esnek. Ők nagyon könnyen, három hónap után megkapják a tartózkodási engedélyt Németországban. Onnantól nekik már tényleg nyert ügyük van, legálisan vállalhatnak munkát is.
Kezdjük onnantól, hogy mi vár azokra, akik migránsként leszállnak a vonatról Berlinben....
Jelentkezniük kell a bevándorlási hivatalnál. Addig a három hónapig, amíg nem kapják meg az igazolást arról, hogy milyen státuszuk lesz (hány évre kapják meg a tartózkodási engedélyt), addig egy ideiglenes ellátórendszerbe, a szociális hivatalhoz kerülnek. Pontos számot nem tudok, de hozzávetőleg 250-300 eurót kapnak személyenként, amit be kell osztaniuk. Bizonyos óraszámban már ekkor elkezdhetnek németül tanulni.
Akkoriban, amikor egy-két éve a párom és családja Németországba érkezett, a szociális hivatal még szállást is kerített. Az állam hostelekkel lépett kapcsolatba, ahol volt épp üres hely, ott bérelt hetekre vagy napokra szállásokat, mert a menekültszállások már tele voltak. Nem hagyják az utcán őket, nem rakják be őket lágerekbe vagy konténerekbe. Ez most némiképp megváltozik, elkezdtek konténereket telepíteni, mert már annyian jöttek.
3 hónap várakozás után a szírek általában megkapják a tartózkodási engedélyt, jellemzően három évre. Aztán újra kell kérvényezni, utána újra, elég keményen bírálják el, megvizsgálják, hogyan sikerült a beilleszkedés.
Aki megkapta a tartózkodási engedélyt, az bekerül a Job Center nevű intézménybe, ami fizeti a nyelvkurzusukat. Kaphatnak lakhatási támogatást, 400 euró körüli összeget, ennyiért kell találniuk albérletet. Ez Berlinben nem egy egyszerű feladat. Emellett a megélhetéshez is kapsz pár száz eurót. Viszont az állam kötelez arra, hogy integrációs kurzusra járj, valamint hatszáz óra nyelvtanfolyamot is fizet. Ezalatt B1-es szintre kell eljutni, ami a középfok alatt eggyel van. Ha tehetséges vagy, ritkán az állam finanszírozza a középfokot, hogy felsőoktatási intézményben is továbbtanulhassál. Ha megvan a B1, utána pár hétre kapsz egy listát a Job Centertől, hova mehetsz el dolgozni. Ha együttműködsz, akkor egy ideig még kaphatsz lakhatási támogatást is.
Mi lesz azokkal, akiknek nem sikerül letenniük a nyelvvizsgát?
Az állam ad még egy esélyt, plusz 300 órát fizetnek, de akkor ott a vége. Olyan munkahelyekről kapnak listát, amelyekhez kevésbé kell nyelvtudás: takarító vagy konyhai kisegítő. Csak az elmúlt napokban tízezres nagyságrendben érkeztek Berlinbe menekültek. Nem érezhető a németekben, Berlinben emiatt a feszültség?
Azt tudni kell, hogy Berlin nagyon más, mint Németország, eddig is közel 190 náció élt itt, mindig is soknemzetiségű város volt. Roppant liberális és elfogadó, azok a megnyilatkozások, amiket az emberek Magyarországon menekültügyben megengednek maguknak, itt rendőrségi esetnek számítanak. Ciki, itt nem állnak utána szóba azzal, aki így viselkedik.
Brandenburg az más tészta, a volt kelet-németek frusztráltabbak, nekik sem úgy sikerült a rendszerváltás; ők azok - mint a magyarok -, akik félnek attól, hogy elveszik a munkahelyüket a bevándorlók, akik nem tudnak a mássággal mit kezdeni és így tovább. De nekik bajuk van melegekkel, mindenkivel. Ám Berlinben a civil szféra is nagyon más, rengeteg olyan felajánlást kapunk, hogy berliniek ingyen tanítanának menekülteket.
Mesélj, a párod, Hanna is szír, honnan és hogyan menekült?
Embercsempészekkel, konténerben jött át, ötödmagával. Ez még 2013-ban történt, amikor még nem tömegesen menekültek a szírek, és jellemzően nem csónakkal érkeztek Európába, hanem egy konténerben csempészték be őket, úgy, hogy a kamionsofőr nem is tudott róluk.
Isztambulból indult a kamion, München alatt szálltak ki, ott fogyott el a levegőjük, és kezdték el ütni a kocsi oldalát. A sofőrnek tényleg fogalma sem volt arról, hogy bent
vannak, ha kevesebb szerencséjük van, ugyanúgy végzik, mint az a szerencsétlen 71 menekült, akik nemrég egy kamion hátuljában megfulladtak.
Akkora helyet képzelj el, ahol csak állva fértek el! Bicskákkal felszerelték őket, mert tudták, hogy nem lesz levegő a konténerben. A fémbe fúrtak lukakat, felváltva tapadtak rájuk, váltották egymást. Ez ment három napon át, datolyát ettek, fejenként egy üveg ásványvizet vihettek magukkal. A telefonokat is kikapcsolva kellett hagyni. Nem tudták, hány órát lesznek úton, meddig kell majd utazniuk.
És ezért a borzalomért még fizettek is?
8000 eurót fejenként.
A szír család fizette a költségeket?
Az a nagybácsi fizette, aki már akkor Németországban élt. Látta, életerős fiatalemberről van szó. De a mai napig törleszti a barátom a nagybácsinak a pénzt, amit az embercsempészeknek adott. Később kimenekült az egész család is.
Honnan jöttek, miért akarták ők is elhagyni Szíriát, mi a személyes történetük?
A háború előtt tisztes középosztálybéli családnak számítottak Szíriában, igaz, mindig kisebbségben éltek, mivel keresztények, és arámi az anyanyelvük, nem arab. A papa iskolaigazgatóként dolgozott, született négy gyerek, a nagyobbak egyetemre jártak, a kisebbek is tanultak. Aztán kitört a háború.
A kormány által ellenőrzött területen, az ország északi részen éltek, ahol harcok még nem folytak, de nem volt áram, sem gáz, nem lehetett használni a mobiltelefonokat, iszonyatos drága volt már az élelmiszer, nem működtek az iskolák és a hivatalok. Igaz, nem lőtték még szét őket, de nem volt ez már élet... Hannát, a barátomat aztán behívták katonának, választhatott: vagy megy harcolni és meghalni, vagy elmenekül.
De találkoztam nem egy aleppói menekülttel, ők a halál torkából érkeztek. Mindenüket szétlőtték, és egy hozzátartozójuk nem maradt. Szörnyű történeteket hordoznak magukban.
12 éves kora óta bicskával járt, mert keresztényként féltek a muszlimoktól
Dolgoznak mellettük pszichológusok, akik ezeket a háborús traumákat orvosolni tudják?
Egyrészt mindenkit mellé állítani kéne egy pszichológust, mert ha háborús övezetből jöttek, ha nem, erősen traumatizáltak. Másrészt meg jellemzően nem beszélnek, nem panaszkodnak, mert megszokták, hogy nincs könnyű életük, nehezen nyílnak meg. Hanna Szíriában megszokta, ha kilép az utcára, már veszélyben van. 12 éves kora óta bicskával járt, mert keresztényként féltek a muszlimoktól, megszokták, hogy az élet már csak ilyen.
Mit látsz, mennyit romlott Németországban az elmúlt héten a magyarok megítélése?
25 év telt el a rendszerváltás óta. Magyarországnak azóta sikerült megtartani azt a nimbuszát, amit a német egyesítés előtt a határnyitással szerzett. Orbán Viktornak ezt a bizalmat és szimpátiát sikerül most egy-két nap alatt lerombolnia. Európa szégyenfoltja lettünk, és így is beszél rólunk most mindenki.
A párod szírként mit szól ehhez a menekültáradathoz?
Folyamatosan figyeli a fejlemények. Sajnálja is őket, ugyanakkor nekem furcsa mód nem örül annak, hogy ennyi muszlim érkezik Európába. Neki az az álláspontja, hogy Európa nem tudja, mit vesz a nyakába, mert számára nem léteznek jó muszlimok. Nehezen tudom elmagyarázni neki, hogy nem lesz minden muszlimból terrorista.
Sikerült már beilleszkednie?
Kint közgazdasági egyetemre járt, neki azért kellett eljönnie, mert hadkötelesnek minősült, korra és nemre való tekintettel nélkül vitték őket a háborúba. Ha visszatoloncolnák, dezertőrnek számítana, és azonnal hadbíróság elé állítanák.
Ő itt Németországban már sínen van, remekül sikerült a B1 nyelvvizsgája, szerencsére az állam is segíti abban, hogy tovább tanulja a nyelvet, és elérje a középfokot. Közben kis menedzserként dolgozik, rendezvényeket szervez. A kérdés nála az, hogy csinálja-e ezt a munkát tovább, vagy nekiáll szakmát tanulni, ami három év, viszont egy használható papírt is kap.
A szülőknek is sikerült a beilleszkedés?
Az édesapának a legnehezebb, jó egzisztenciát hagyott maga mögött, sok ereje és kedve nincs már újat építeni. Tanulgat persze németül, de többnyire otthon ül, Facebookon Bassár el-Aszad-képeket posztol (soha nem leszek képes megértetni vele, hogy ő egy diktátor), chatel az otthoniakkal, és szíve szerint menne haza. Az ő generációja, ötven felé már nem tudja úgy menedzselni magát, könnyen becsődöl. Hazájában volt valaki, Németországban, ha túljut a nyelvi akadályokon, lehet egy segédmunkás. Nehezen viselik a férfiak ezt a presztízsveszteséget.
A nőknek sokkal könnyebben megy a beilleszkedés, nekik otthon és itt is a legfontosabb a család. Hanna családjában a legnagyobb esélyt a legkisebb lány, Kristina kapta, aki most ötéves. Szíriában csak arabul beszélt, nem ismerte az arámi nyelvet sem. Most már akcentusmentesen használja a németet, a tv-ben is német meséket néz, és normál óvodába jár.
Mindig csak annyit vesznek el, legyen szó ételről vagy segélyről, amennyire éppen szükségük van.
Milyennek látod a szíreket? Több száz menekültet ismersz már, mesélj róluk...
Egy barátnőm kint volt nálam három hónapot, mert hiába diplomás nyelvtanár, otthon nem talált munkát. Itt kisebb nyelviskolákban dolgozott, és neki is lettek szíriai tanítványai. Ő mondta, hogy „te Ági, csak bele kell nézni a szemükbe, olyan okosság és intelligencia sugárzik belőlük!” És ez tényleg így van!
Az állam a tartózkodási engedély kiadása után 400 óra nyelvkurzust biztosít számukra, ők viszont már 300 óra után jellemzően teljesítik az elvárt szintet. Minden nap eljönnek, a házi feladat is megvan, otthon legalább 2-3 órát gyakorolnak. Mert a szírek akarnak, tudják, miért és honnan menekültek. Ők nem a semmiből, a szegénységből jönnek, otthon jó egzisztenciával rendelkező emberek voltak.
A kulturális különbségek azonban mindenkinek meg kell szoknia. Hannának is idő volt megérteni, hogy Berlin tényleg más, itt alapvetően mindenki barátságos és elfogadó mindenkivel. Kint Szíriában az arámi csak arámival barátkozik, azt tanulták meg, hogy a másik világ nem elfogadó velük szemben. Ő például még randizni sem járt egyedül, hónapokig a szír barátja is elkísérte, mert nagyon bizonytalannak érezte magát egyedül.
Amikor először elhívtam őt és a családját egy házibuliba, utána egy hétig nem állt szóba velem, nagyon nehezen tudott mit kezdeni azzal, hogy a baráti társaságomban bizony van lett és örmény újságíró, osztrák tibetológus, aki meleg, és még pár művész, akik többségükben szintén melegek. Ennyiféle nációval és magával a homoszexualitással egyszerre nem tudott mit kezdeni. Lassan azért sikerült elmagyarázni, mi a helyzet. Ma már ott tartunk, hogy nem győzi hangsúlyozni, milyen jó fejek a meleg barátaim.
Másrészt rengeteg kisebbségi komplexust hordoznak magukban, azt hiszik, mindenki rajtuk nevet, azt gondolják róluk, hogy buták. Fontos róluk tudni, hogy mindig csak annyit vesznek el, legyen szó ételről vagy segélyről, amennyire éppen szükségük van. Ne gondolják már róluk, hogy egy éhenkórász banda! Jó példa erre, hogy amikor hazavittem látogatóba a családomhoz Magyarországra, édesanyámmal direkt hurkát süttettem, mert Szíriában is van valami hasonló, bélbe töltött étel, ami Hannának nagyon hiányzott. Nagyon ízlett neki a mi hurkánk, viszont addig nem mert többet venni, amíg nem tukmáltam külön is, hangosan, mindenki számára hallhatóan…
Azt is tudni kell róluk, hogy nem elvenni jönnek Európába, és Európa is profitálni fog belőlük, a nyakamat teszem rá. Csak időt kell adni nekik. Addig türelem, tolerancia, szeretet és tízparancsolat!
A szír család téged elfogad? Hiszen a szír nőknek általában otthon, a családban a helyük, ehhez képest te aktív, egy temperamentumos nő vagy.
Igen, elfogadnak és nagyon szeretnek. A papa szemében viszont nem nő vagyok, hanem egy férfi:)
Sok mindentől kell félni, de a szírektől felesleges!
Mit tanácsolsz, mit tehetnének ebben a helyzetben a magyarok?
Mindenki álljon fel, vigyen vizet, vegye fel őket az autójába, tegyék meg azt, amit emberként megtehetnek! Mert mi is kerülhetünk bármikor ilyen helyzetbe! Sok mindentől kell félni, de a szírektől felesleges!
Másrészt felejtsük már el, ki magyar, ki nem, ki muszlim és ki keresztény! Most egy olyan szituáció van világszerte, ahol meg lehet mutatni, hogy emberek vagyunk! Még mindig rajtunk a világ szeme, még tisztára moshatnánk a szennyest. Utolsó esélyünk van arra, hogy megmutassuk, valójában milyenek a magyarok. Mert nem olyanok, mint amilyeneknek a politikusaink beállítanak bennünket.
