„Köszönünk mindent Tanszék! Örökre a szívünkben maradsz” – írták a SEK Music Group Facebook-oldalán. A SEK Music Group az ELTE Savaria Egyetemi Központ hallgatóiból alakult zenekar.
A Zenepedagógiai Tanszék Géfin Gyula utcai épülete a csapat indulásától kezdve három tanéven keresztül volt a formáció otthona. Az épületben öt nagykoncertet, három dalszerző tábort és több mint száz próbát szerveztek a fiatalok. Számtalan barátság, kreatív ötlet, vidám és emlékezetes pillanat született a falakon belül. Sőt, az ikonikus épület nemcsak nekik, hanem évtizedek óta nagyon sok leendő ének-zene tanárnak, egyházzenésznek, karvezetőnek, zeneszerzőnek volt a második otthona.
Mint kiderült, a fiatalok azért köszöntek el az épülettől, mert a tanszék elköltözik. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem sajtóosztályától megtudtuk, a régi gyárépületből kialakított oktatási tér műszaki állapota már nem alkalmas a mindennapi munkára és a hangszerek tárolására. A hallgatók és az oktatók felújított és hangszigetelt termekbe költöznek. Februárban előreláthatólag már a D épület 1. emeletén indul a félév.
Felröppent az a pletyka is, hogy az épületet eladta az egyetem, azonban ezt cáfolták. Válaszukban kiemelték, az épület tulajdonosa a magyar állam, az Eötvös Loránd Tudományegyetem csupán a vagyonkezelő, ezért az egyetem nem is értékesítheti az ingatlant.
Tehát az ELTE SEK Music Group a YouTube-csatornájára feltöltött videóklippel búcsúzik az épülettől. „Ez a feldolgozás az utolsó, amelyet a Géfin utcában készítettünk” – írták. A klipbe pedig megpróbálták belesűríteni az elmúlt három évük legszebb pillanatait.
A búcsúhoz a Vígszínház Pál utcai fiúk című zenés előadásának egyik dalát dolgozták fel, az előadás Molnár Ferenc regénye alapján készült.
Íme: