Méretes falloszt feltételez a hosszú gyűrűsujj?

Nem ez az első hasonló felfedezés: korábban az derült ki, hogy azok a brókerek tolják legfürgébben a tőzsdeszekeret, akiknek jóval hosszabb a gyűrűsujjuk a mutatónál.

Péniszméret-tippelés ügyében már mindenki hallott mendemondákat: láb, tenyér, alkar, volt itt már mindenféle ajánlás, hogy mit kell összemérni mivel. Ezúttal dél-koreai kutatók csaptak bele a lecsóba: a kutatást vezető Dr. Tae Beom Kim urológus 144 alanyon mérte meg a férfiujjakat és a - természetesen ugyanazon a testen át - hozzájuk tartozó péniszeket, valamennyit ellazult és kinyújtott állapotban is, és megállapította: minél hosszabb valakinek a gyűrűsujja a mutatóujjához képest, annál méretesebb a hímtagja is.

Egyébként általában hosszabb a gyűrűsujjunk nekünk, férfiaknak, ezen tehát ne lepődjünk meg, a lényeg állítólag sokkal inkább abban keresendő, hogy számottevően túlnyúlik-e.

-

Az Asian Journal of Andrology hétfői számában közzétett - bár a kísérleti minta nagysága alapján iránymutatónak nem éppen nevezhető - tanulmány kiindulópontja egyébként nem újsütetű: arra már korábban többen is rámutattak, hogy a két szóban forgó ujj közötti arányt a nemi hormonok is alakítják, míg a magzat az anyaméhben üdül. Azaz minél több a tesztoszteron, annál hosszabbra nyúlik a negyedik ujjunk a másodikhoz képest, és erre tökéletesen rímel, hogy nők esetében pedig a két ujj általában megközelítőleg azonos hosszúságú.

A feltevéseket korábbi kutatások is alátámasztják. Az egyik rámutatott, hogy a hosszabb gyűrűs ujjal rendelkező brókerek gyorsabban döntenek, az intelligenciára márpedig szintén rádobhat egy lapáttal a tesztoszteron (az agresszivitás, az atlétikusság, a szexuális vágyak és a testszőrzet mellett). Egy másik, 2000-es esszé azt mondja, a hasonló ujjarányokkal bíró nők között több a leszbikus.

Michelle Obama férfiasabb a kelleténél?
-

Ezek után ne kergessenek tehát hiú lázálmokat az erősebb nem képviselői: lehet, hogy a hölgyek nem csak azért vizslatják az első randevún a kézfejüket, hogy koszos körmöt vagy hosszú életvonalat keressenek. Lehet, hogy már itt pár milliméteren eldől minden, és még az ágyig sem kell hozzá eljutni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű