Úgy látom, a traktorosnak mindent szabad
– kezdte olvasónk, aki a Rábahídvég és Püspökmolnári közti szakaszt fotózta le a minap. Elmondta, hogy már napok óta csupa sár az egész út és senki nem tesz ellene semmit, pedig elég balesetveszélyes, főleg csapadékos időben.Mi pedig ezen felbuzdulva megkérdeztük a Magyar Közutat és a rendőrséget is, hogy mi a teendő ilyenkor, kinek a hatáskörébe tartozik a sár eltakarítása és kinél tehetnek bejelentést az autósok. A Közúttól hamar érkezett is a válasz és megtudtuk, hogy a törvény szerint annak a sofőrnek kellene gondoskodnia az ilyen helyzetekről, aki okozta a problémát. Ha viszont nincs meg a felelős, de valaki észlelte a problémát bejelentést kell tennie. Ezt megteheti a rendőrségen is, országos közút esetén a Magyar Közútnál (akár a nemrégiben megújult www.kozut.hu
E-Ügyfélszolgálat
menüpontján keresztül), bármilyen más út esetén pedig a helyi önkormányzatnál.Íme teljes közleményük:
A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény szabályozza, hogy a közutat, a közúti jelzést megrongálni, beszennyezni, a közútra a közlekedés biztonságát vagy zavartalanságát hátrányosan befolyásoló tárgyat kitenni, kidobni nem szabad. Aki a közutat vagy a közúti jelzést megrongálta, beszennyezte vagy a közútra a közúti közlekedés biztonságát, zavartalanságát hátrányosan befolyásoló tárgyat juttatott, köteles a keletkezett veszély elhárításáról gondoskodni, illetőleg ameddig az nem lehetséges, a veszélyről a közlekedés többi résztvevőjét tájékoztatni. Az a járművezető, aki a közúti jelzés olyan rongálását, beszennyezését észleli, vagy a közútra került olyan akadályt lát, amely a közlekedés biztonságát súlyosan veszélyezteti, köteles erről a rendőrséget vagy a közút kezelőjét értesíteni, és – amennyiben erre lehetősége van – a veszélyt a közlekedés többi résztvevőjének jelezni vagy azt elhárítani (mérsékelni).
A jogszabály értelmében, minden közlekedő felelőssége az útburkolat szennyezésének megelőzése. A jogszabály általánosan tiltja a szennyezést, nem tesz különbséget sár, termény, motor- és gázolaj, trágya, úti szemét stb. között. Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor a kedvezőtlen talajviszonyok ellenére is szükséges mezőgazdasági munkát elvégezni. Ebben az esetben azonban a közútra való felhajtást megelőzően az adott gépjármű kerekének felületéről, valamint a gumi bordáiból a jármű vezetőjének el kell távolítania el a felragadt sarat. Amennyiben a sár hosszabb ideig a burkolaton marad, akkor azt később sokkal nehezebb letakarítani, csak a többszöri vizes seprés hoz eredményt. A sárfelhordást tehát sokkal egyszerűbb megelőzni, mint megszüntetni.
Szankcionálni, büntetni csak hatóság tud és ők is csak abban az esetben, ha tetten érik a járművezetőt. Amennyiben társaságunknak kell a sárfelhordást eltakarítani, akkor a munka nagyságrendjétől függően akár a 100.000 Ft-os összeget is elérheti a beavatkozás értéke.
A közlekedők így a rendőrséget, és az adott útszakaszt kezelő társaságot is - országos közút esetén bennünket, minden más út esetén a helyi önkormányzatot - értesíthetik. A közlekedők egyébként bejelentéseiket a nemrégiben megújult www.kozut.hu
E-Ügyfélszolgálat
menüpontján keresztül is megtehetik.A rendőrségtől pedig szinte ugyanazt a tájékoztatást kaptuk:
Megkeresésével kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatom.
1. Kinek a hatáskörébe tartozik a sár eltakarítása?
A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (a továbbiakban: Törvény) 7.§ (2) bekezdése tartalmazza, hogy aki a közutat vagy a közúti jelzést megrongálta, beszennyezte vagy a közútra a közúti közlekedés biztonságát, zavartalanságát hátrányosan befolyásoló tárgyat juttatott, köteles a keletkezett veszély elhárításáról gondoskodni, illetőleg ameddig az nem lehetséges, a veszélyről a közlekedés többi résztvevőjét tájékoztatni.
2. Kit értesíthetnek az autósok? A rendőrséget, a közutat, az önkormányzatot vagy esetleg valami más szervet?
A Törvény 7.§ (3) bekezdése szabályozza, hogy az a járművezető, aki a közúti jelzés olyan rongálását, beszennyezését észleli, vagy a közútra került olyan akadályt lát, amely a közlekedés biztonságát súlyosan veszélyezteti, köteles erről a rendőrséget vagy a közút kezelőjét – értesíteni, és – amennyiben erre lehetősége van – a veszélyt a közlekedés többi résztvevőjének jelezni vagy azt elhárítani (mérsékelni).