De egyáltalán: miért állítunk karácsonyfát otthonainkban?

Ma már el sem tudnánk képzelni a szentestét karácsonyfa nélkül, pedig nem is régi hagyomány.

A különböző ünnepek során a fák, az örökzöld növények szerepe minden nemzetnél nagy volt. A magyar népi hagyományokban a karácsonyi életfa, vagy termőág tekinthető a karácsonyfa elődjének. A karácsonyfa - bibliai eredetű magyarázat szerint - ősi jelentéssel bír: eszerint Jézus családfáját is jelenti. Valamint kapcsolatba hozzák a bibliai tudás fájával is, hiszen karácsony napja az első emberpár: Ádám és Éva napjára esik.

A karácsonyfa-állítás német eredetű szokás, a XVII. században terjedt el. A németek abban a hitben éltek, hogy a téli napforduló idején a gonosz lelkek és a halottak szellemei kiszabadulnak, és szabadon csatangolnak a világban. A kísértetektől az emberek csak úgy menekülhetnek meg, ha az élet örökzöldje, a fa alá húzódnak. A hagyomány szerint Luther Márton állított először karácsonyfát gyermekeinek. Ő azonban már Jézus születésének tiszteletére állította a fát és számtalan kis gyertyát gyújtott rajta.

Az első, történelmileg is megalapozott adat 1605-ből származik. Egy strasbourg-i polgár jegyzetei arról árulkodnak, hogy városában akkoriban elterjedt, hogy fenyőfákat állítanak. A fákat gyümölcsökkel, papírkivágásokkal, aranyláncokkal és édességekkel díszítették.

Klasszikus karácsonyfa
Pixabay.com

Magyarországon csak a múlt század második felében kezdett a bécsi udvar ösztönzésére meghonosodni ez a szokás. Eleinte csak a nemesi családoknál - legelőször Brunswick Teréz, martonvásári grófnő állított karácsonyfát 1824-ben -, később a módosabb polgároknál is elterjedt. A parasztok körében csak ebben a században, sokaknál pedig csak 1945 után honosodott meg a fenyőfa-állítás.

Angliában ma sem szokás fenyőfát állítani, helyette fagyöngyből készült koszorút függesztenek a mennyezetre. Van, ahol az a hiedelem él, hogy a karácsonyfát is az ajándékozó földöntúli lény hozza.

A karácsonyfadísz korábban alma, dió, házilag készített sütemények, mézeskalács volt. Az 1880-as években jelent meg az üvegdísz, hoyg aztán egyre nagyobb fákat állítanak, üvegdíszekkel, szaloncukorral, majd egyre nagyobb szerepet kaptak elektromos égősorok és díszek.

Közben a karácsonyfák megjelentek a köztereken is.

Újabban egyre többen használnak műfenyőt, amely részben gyakorlati, részben környezetvédelmi okokból lett népszerű. A műkarácsonyfák 95 százaléka Kínában készül.

(V. Henrietta/Nyugat.hu)
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Tudtad-e?