Miért nem mutatják ki a gyorstesztek az Omikront?

Ha tudunk róla, több félreértéstől is megkímél.

Néhány nappal ezelőtt lapunk egy hosszabb levelet kapott szerkesztőségünk. A névtelenségbe burkolózó olvasónk az egyik szombathelyi nagyüzemet gyanúsította meg azzal, hogy szándékosan negatív teszteket végez a cégnél, hogy ne álljon meg a termelés. Merthogy a betegség tünetei mutató dolgozók később, egy másik teszten – mondjuk a mentőállomáson - valóban fertőzöttnek bizonyulnak.

Nem zárjuk ki ennek a lehetőségét, de mielőtt könnyen ítélkeznék, érdemes megnézni, mit ír az Mfor.

„Az omikron-tünetek ellenére igen magas számban lesznek a kapott gyorstesztjeink negatívak itt a rendelőben, vagy számolnak be erről az otthon elvégzett tesztek után a páciensek. Volt olyan betegem, aki két héten keresztül szinte naponta tesztelte magát a tünetei miatt, itt a rendelőben is megcsináltuk, s csak a 14. napon elvégzett tesztje lett pozitív. De olyan is előfordult, hogy az itt elvégzett gyorsteszt után két órával később a mentőknél elvégzett gyorsteszt lett pozitív” – mondta a lapnak egy háziorvos, aki három lehetséges okot nevezett meg.

1. Az oltott embereknek nincs olyan sok csíraszáma, amit kimutatnának a gyorstesztek. Az oltás miatt már védekezik a szervezet, és a teszt nem olyan érzékeny, hogy a kevés mintát kimutassa.

2. A gyógyszertáras vagy webboltokból rendelhető teszteket sokan nem megfelelően végzik el.

3. Nem megfelelő az időzítés. Van egy olyan intervallum, amit el kell csípni, merthogy előtte-utána negatív lesz a gyorsteszt.

A szakemberek ezért is ajánlják a PCR-teszteket. Azok érzékenyebbek, és a tünetek megjelenése utáni 3-5. napon elvégezve tökéletes eredményt mutatnak.

Lapunk a közelmúltban foglalkozott azzal, hogy a fertőzésgyanú esetén miért érdemes fontolóra venni alapból a PCR-teszteket.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19