Minden tagállam által elfogadott, digitális oltási EU-igazolványra van szükség

Azt szeretnék, ha már a nyár elején elérhetővé válna.

A nyári utazásokhoz és ahhoz, hogy az élet visszatérhessen a megszokott keretei közé, a koronavírus-járvány visszaszorítását célzó biztonsági intézkedések meghozatala mellett megbízható, minden európai uniós tagállam által elfogadott közös uniós, digitális oltási igazolványra van szükség - jelentette ki Didier Reynders, az Európai Bizottság igazságügyért felelős tagja Brüsszelben, az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén szerdán.

A beoltottságot igazoló uniós tanúsítványról folytatott EP-vitán a belga biztos hangsúlyozta: az igazolvány lehetővé teszi majd, hogy mindenki biztonságban és megkülönböztetés nélkül utazhasson az unió egész területén akkor is, amikor még nem ért véget a koronavírus-járvány.

A bizottság azt szeretné, ha az ingyenesen hozzáférhető, digitális zöld igazolványnak nevezett dokumentum már a nyár elején elérhetővé válna - tette hozzá.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19