„Mindig mindent kitalálnak, aztán megpróbálják ledugni az ember torkán”

Egy csepregi boltos fellázadt a céges kukadíj ellen. És kivételesen nem a pénzről van szó.

„Csináljanak, amit akarnak, de ne fizettessenek azért, amire nincs szükségem, és amit nem is használok.”

Így foglalta össze panaszát a beszélgetésünk elején az a csepregi kisvállalkozó, aki most már hónapok óta hadakozik az önkormányzattal és az ottani hulladékgazdálkodó céggel, az STKH-val.

Látszólag apróság az egész, pénzről is alig van szó, de a vállalkozót nem is az utóbbi bosszantja, hanem hogy „mindig minden kitalálnak, aztán megpróbálják ledugni az ember torkán”.

A történet egyébként nem túl bonyolult.

P.Á. egy családi cégen keresztül egy órásüzletet működtet Csepregen egy ugyanazon a helyrajzi számon lévő családi ingatlanban. Ez utóbbiban lakik ő is.

Egyedül él, így egy 60 literes kukát használ, de a közelmúltban érkezett egy felszólítás – csekkek kíséretében –, hogy fizessen ki e mellé egy 120 literest is.

P.Á. órásboltja Csepregen.
Olvasói fotó

Arra hivatkoznak, hogy Csepreg hozott egy rendeletet, mely szerint ilyenkor külön kell gyűjteni a szemetet, és cégeknek kötelező a 120 literes edény, ennél nem lehet kisebb.

Hiába hivatkozott arra, hogy a családi házánál amúgy is van kuka, az bőven elég, félig sem telik meg a heti ürítésekre. A bolt pedig – meséli – nem termel szemetet, hiszen az órákat ugyanabba a dobozokban adja el, amelyekben érkeznek.

Azaz teljesen felesleges lenne egy még nagyobb plusz edény, amibe nem kerülne semmi, hiszen nincs mit elszállítani. A cég így elteszi a pénzt, évente kb. 20 ezer forintot, közben ő ezt nem rendelte meg és ráadásul semmi szolgáltatást nem kap érte.

Korábban hivatalos levelében megkereste már az STKH-t. A cég válaszolt is neki, országos és helyi jogszabályokra hivatkozva azt írták, hogy köteles megfizetnie a díjat.

Azt mondja, informális beszélgetéseken a városházán is elismerték, hogy ez így nincs rendben, de nem tudnak segíteni.

A kereskedő szerint mások is vannak hasonló cipőben, hiszen sok vállalkozás nem termel hetente 120 liternyi szemetet.

„Legalább valami kedvezményt vagy felmentést adhatnának. Megint kitaláltak valamit, hogy minél több pénzt beszedjenek. Született egy jogszabály, ami alól nem lehet kibújni, és ami így zsarolás. Sok vállalkozót érintenek Csepregen és máshol az ehhez hasonló szabályok, de mindig mindenki hallgat és fizet. Holnap biztos megint kitalálnak valamit, hogy mondjuk zöld az ajtóm, az pedig ennyibe kerül” – mondja a vállalkozó.

A jogi háttér

Az STKH által küldött levél többek között egy Alkotmánybírósági határozatot idéz, amely kimondja, hogy „az ingatlan tulajdonosa a közszolgáltatási szerződés alanyává nem a szerződés írásba foglalásával, még kevésbé azáltal válik, hogy a közszolgáltató a hulladék elszállítását részére felajánlja, vagy arra rendelkezésre áll, hanem azáltal, hogy az adott településen ingatlantulajdon szerez”.

Megtaláltuk az Csepreg honlapján azt a helyi rendeletet is, amely így fogalmaz:

„Az az ingatlanhasználó, akinek ingatlanán települési hulladék keletkezik, de az ingatlana egyidejűleg gazdálkodó szervezet cégnyilvántartásban bejegyzett székhelyéül, telephelyéül vagy fióktelepéül is szolgál, köteles a települési szilárd hulladékát a gazdálkodó szervezetnek az ingatlanon folytatott gazdasági tevékenysége során keletkezett hulladéktól elkülönítetten gyűjteni és arra a közszolgáltatást igénybe venni.”

Ez tehát a jogi háttér arra, hogy az STKH kiküldje a második csekket is azoknak, akinek a lakóingatlanában valamilyen vállalkozás van bejegyezve.

Kérdéseinket elküldtük az STKH-nak, ahonnan ez idáig nem érkezett válasz.

Érkezett viszont a csepregi önkormányzattól.

Herczeg Krisztina aljegyző egyrészt hivatkozik a fent idézett helyi rendeletre, amely alapján a vállalkozó köteles közszolgáltatást igénybe venni, másrészt ezt írja:

„Ha a kereskedő üzlete nem a lakóingatlanán, hanem egy másik ingatlanban lenne, ott is igénybe kellene vennie a közszolgáltatást és nem hivatkozhatna arra, hogy az üzlet működtetése során keletkező hulladékot 'hazaviszi' az otthoni kukájába.”

Hozzáteszi:

„Vállalkozások esetében, a gazdasági tevékenység során keletkező hulladék mennyisége alapján a rendelet nem biztosít a főszabálytól való eltérésre lehetőséget. Ennek ellenőrzése – könnyen belátható –, hogy a gyakorlatban kivitelezhetetlen lenne.”

Az aljegyző hangsúlyozza, hogy a helyi rendelet előírásai valamennyi helyben működő gazdálkodó szervezetre vonatkoznak, felmentés egyedi esetekben, méltányosság alapján nem adható, ugyanakkor „vállalkozások esetében is kérhető a szolgáltatás szüneteltetése abban az esetben, amennyiben az üzleti tevékenység nem folyamatos (használaton kívüliség esetében).”

A válasz ezzel a bekezdéssel zárul:

„A helyi rendeletek a magasabb szintű országos jogszabályok felhatalmazása alapján, azok keretei között határozzák meg a helyben alkalmazandó részletszabályokat. Nyilvánvaló, hogy nem lehetséges előre felkészülni valamennyi élethelyzetre, de minden esetben törekszünk a legnagyobb körültekintéssel eljárni a rendeletek előkészítése során. Szem előtt tartva a jogi szabályozás alapvető célját, ami jelen esetben a környezetvédelmi-, hulladékgazdálkodási szempontok érvényesítése a társadalom egészének érdekében, az egyéni érdekek érvényesülése előtt.”

Nincs happy end

P.Á. közben továbbra is kitart amellett, hogy igazságtalan a rendelet, egy felesleges szolgáltatást vetetnek meg vele, így eltökélt abban, hogy nem fizeti be a sorra érkező 120 literes – nem létező – kukájának a csekkjeit.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem