Talán senkinek nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy embertársaink bizony előszeretettel élik ki kíváncsiságukat a népszerű közösségi oldalakon, mint amilyen a Facebook, és nyomozgatnak akár csak passzióból, fölös perceikben. Hogy ki mit oszt meg magáról, arról ráadásul a munkaadók is szeretnek tudni: egy nemrég végzett kutatás szerint Amerikában 37 százalékuk lecsekkolja az állásra jelentkezők profilját - és ne gondoljuk, hogy ez felénk is másképp volna. Ügyes adatvédelmi beállításokkal persze rögtön falat húzhatunk privát életünk köré, de profilképünk még így sincs feltétlenül biztonságban.
Érdemes hát számításba venni, mit gondolhat az, aki csak ennyit lát belőlünk - mert amit lát belőlünk, kizárólag abból fog következtetéseket levonni. A Gawker bulvároldal összeszedte a leggyakoribb hibákat, amiket mi némileg átformálva-kiegészítve, a segítés jegyében mi is közreadunk. (Figyelem: egyetérteni bölcs dolog, de nem muszáj, ahogyan komolyan venni sem az egyes sorokat!)
A Nagyon Közeli
Hogy néz ez ki? Ezek azok a képek, amin az alanynak sikerült annyira belemásznia a kamerába - vagy utólag jó szűkre vágnia egy egyébként elfogadható fényképet -, hogy az arcából több szelet is hiányzik.
Mit mond rólad? Azt a látszatod akarod kelteni, hogy nem akarod magadat teljes egészedben megmutatni, hogy nehezen felismerhető akarsz lenni - valójában persze fél másodperc alatt beazonosítható vagy. Lehet, hogy fiatalabb korodban volt valami testi vagy egyéb hibád (pattanások, dadogás, elképesztően béna frizura), ami miatt cikiztek, és ezen máig nem tetted túl magad. Az a típus vagy, aki társasági eseményeken egyedül van, de nem valamiféle félénkség miatt, hanem mert felbosszantod az embereket.
A Nagyon Távoli
Hogy néz ez ki? A fénykép alanya olyan távol van a keretben, hogy szinte még kiszúrni is nehéz, egyébként meg semmilyen részlet nem látható belőle.
Mit mond rólad? Leginkább azt, hogy állj, ne tovább, nem akarok magamról részletekbe menően bármit is közölni. Igen ám, csak joggal gondolhatja az ember, hogy ezesetben gyáva vagy közelebb merészkedni, és esetleg a való életben is nehezen oldódsz fel. Vagy még ennél is kézenfekvőbb a dolog: kancsal vagy, vagy tokás, vagy van valamid, amit szeretnél letagadni, és ennek legegyszerűbb módja, ha nem engeded láttatni a lencsén keresztül. Szóval a messzi pozíció: gyanús.
A Nagyon Professzionális
Hogy néz ez ki? Feltűnően tökéletesen. Fotográfiai szempontból nem lehet rajta fogást találni, megvan a kúl mélységélesség, a dögös vágás, a tekinteteddel csontot lehetne vágni, s mindennek tetejében még a hurkáid és szarkalábaid is semmivé foszlottak, mintha csak egy magazincímlapról léptél volna le. Kár, hogy ezt senki nem hiszi el, bármennyire is komolyan vehetően akarsz kinézni.
Mit mond rólad? Hogy egy nárcisztikus karrierista vagy, aki képes volt fél délutánját és két napi fizetését rááldozni, hogy műteremben illegjen egy lencse előtt. Egy ilyen arcképpel persze biztosan beszédtéma leszel, de ne számíts arra, hogy pozitív előjellel.
A Gyerekkori Cukifotó
Hogy néz ez ki? Nem annyira nehéz eltéveszteni: rendszerint vagy egy gurulva kacagó, vagy egy csodálkozva néző kisgyereket látunk, a feltöltő húsz-harminc évvel ezelőtti aranykorából.
Mit mond rólad? Az a típusú ember vagy, aki szerint régen minden jobb volt. (Ami persze így is van, de ha valaki állandóan ezt hatogatja, az egy idő után tud zavaró lenni.) Esélyes az is, hogy még ma is a régi slágerekre esküszöl, az ódivatúság fogalma nálad pozitív előjellel jár, vagy szimplán csak annyira gyermeki a lelked, hogy egyszerűen nem bírsz felnőni. Esetleg simán csak jobban néztél ki gyerekként - így vagy úgy, nehezen fog bárki komolyan venni, ha egy vigyori kiscsávó néz vele szembe a profiloldaladon.
Az Esküvői Felvétel
Hogy néz ez ki? Csak a szokásos módon: férfi, nő, fehér ruha, fekete ruha. Lehetőleg zöldellő fákkal a háttérben, vagy drága bérelt autóval.
Mit mond rólad? Azt szeretnéd, hogy mindenki lássa: megkomolyodtál. Felesküdtél a nyugodt (?) kiszámíthatóságra (?), többé nem vagy szabad préda, nincsen handabandázás és legyeskedés a csajok / faszik körül. A kapcsolatod mélységileg határoz meg téged, és többé már nincsen olyan, hogy ott vannak neked külön a barátaid. Még rosszabb a helyzet az ilyen képpel, ha a csemetét ábrázola, az ugyanis azt üzeni, hogy semmi mást nem értél el az életben azon túl, hogy utódot nemzettél.
A Házikedvenc Fotója
Hogy néz ez ki? Alapvetően háziállatnak néz ki. Szigorú szabály, hogy a gazdi persze nem látható a képen.
Mit mond rólad? Az attól függ, miféle állat a kedvenced, amit így reflektorfénybe állítottál. Macska? Magányos nő vagy. Kutya? magányos meleg férfi vagy, erősebb izomzatú eb esetén heteroszexuális férfi, aki nagyon-nagyon férfinek akarja mutatni magát. Esetleg férfias nő. Kígyó? Death metálos vagy. Akváriumi hal? Túl sok természetfilmet nézel. És így tovább - mindenesetre ferde szemmel leszel méregetve, ha magad helyett csak a cukiságodra vagy büszke.
A Popkulturális utalás
Hogy néz ez ki? Sokféle formátumban érkezhet az arcunkba: lehet ez egy fiktív karakter filmből vagy képregényből, lehet moziplakát, napszemüveges popsztár képe, könyvborító. Vagyis bármi, csak nem a profil gazdája. Sajnos iróniával sem magyarázható, mert a hatás ugyanaz.
Mit mond rólad? Hogy nincs személyiséged. Magadat - és valószínűsíthetően másokat is - aszerint definiálod, hogy mit nézel, hallgatsz, olvasol. A veled való diskurzus tele van filmidézetekkel, a fejed pedig egy csomó használhatatlan információval a kedvenc témádról, legyen az Quentin Tarantino inspirációi vagy a hetvenes évek pornójazz zenéi. Legalább két olyan pólót találnánk a ruhásszekrényedben, amin hülye idézetek vannak.
A Művészi Portfóliós Kép
Hogy néz ez ki? Úgy, hogy ez egy olyan fotó, ami valamilyen úton-módon roppantul művészi kíván lenni - és persze nem az. Az alany rajta is lehet és nem is, és vélhetően fekete-fehér.
Mit mond rólad? Nyilvánvalóvá akarod tenni, hogy fényképész, író, költő, színész vagy, vagy valami ilyesmi. Valójában pincér, csapos, recepciós, fagylaltmérő, bolti eladó vagy. Vagy valami ilyesmi. És több eséllyel indulsz a herpeszért, mint mások.
A Vadnak Szánt Partifotó
Hogy néz ez ki? Az alany, rendszerint valaki mással az oldalán, egy buliban, telibevakuzva. Mindeközben szeszt tart a kezében, szeszt önt a szájába, szeszt önt másvalaki szájába, szesszel locsol, spanglit szív, bongot szív, banketten táncol, kacsaszájat vagy bandajelet mutat, esetleg a kettőt egyszerre.
Mit mond rólad? Fiatal vagy, oktondi hülye, és legalább egy munkahelyről ki fognak rúgni valami Facebookra posztolt baromság miatt. Társaságban könnyen befolyásolható vagy, és az elmúlt évben legalább három alkalommal másra is használtál egy vécéfülkét, mint amire való. Egy szép napon még bánni fogod ezt a képet - akkorra persze már ki lesz cserélve esküvői fotóra vagy a háziállatod képére.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!