Még csak tervezik és vizsgálják azt a tízmilliárdos fejlesztést, amit Orbán Viktor tavaly ígért Szombathelynek

A Modern Városok programjáról van szó, többször megígérték már.

Péntek reggel elmentünk a Vas megyei közgyűlés ülésére, és sikerrel jártunk. A városi közgyűlésben hónapok óta kéri hiába az ellenzék, hogy a városvezetés számoljon be a Szent Márton Tervben és a Modern Városok programjában megígért fejlesztések állásáról, a Fidesz sorra leszavazza a kérést.

A városi közgyűlésen nem, a megyei közgyűlésen itt a beszámoló

A tegnapi, pénteki megyei közgyűlés napirendjén azonban szerepelt egy beszámoló a Szent Márton évről és a hozzá kapcsolódó fejlesztésekről, mégpedig Puskás Tivadar polgármestertől. Elmentünk hát.

Ilyennek kellene már lennie a Szent Márton templom előtti térnek
Szombathely MJV

Megtudtuk, hogy a Szent Márton Terv és a Modern Városok programja két külön, de egymásra épülő terv. Az első annak az ötmilliárd forintnak a felhasználásáról szól, amit külön kormánytámogatásként kapott a város, a Szent Márton évhez kapcsolódva. (Volt még egy 800 milliós tétel, a programokra, de ezzel most nem foglalkozunk, a programok alapjában véve befejeződtek, többször is írtunk róluk, legutóbb itt Tolcsvay dalt írt Szent Mártonról- Még pár gasztrobulival hajrázik a Szent Márton Év 2016. November 07. 19:29 .)

Ezt a tervet elkezdték - mondta Puskás Tivadar a megyei közgyűlésen. Sőt, van, ami már be is fejeződött. A polgármester azt is megjegyezte, ezeket a fejlesztéseket nem ebben az évben kell befejezni, csak ehhez az évhez kacsolódnak.

Egyházi és nem egyházi rész

Ezt az ötmilliárdot kétfelé osztották, felét az egyházi, felét a városi fejlesztések kapták meg. Az egyházi fejlesztések között van a székesegyház, a püspöki palota Végre beleshettünk szombathelyi Püspöki Palota visszaépített szárnyába 2016. October 24. 19:29 , a Mindszenthy tér Térkőkorszak: semmi fantázia nem szorult a székesegyház előtti felújításba 2016. July 09. 16:18 , a Brenner János kollégium és a Szent Márton templom felújítása. Ezek alapjában véve már készen is vannak, összesen 2,5 milliárdért.

Ilyen lett a Mindszenty tér
Józing

A városi fejlesztésekre azonban még várni kell. Ez lesz például a Berzsenyi tér felújítása Vége a parkolásnak, újjáépítik a szombathelyei Berzsenyi teret 2016. June 06. 12:42 , ahol júniusban egy munkagép el is kezdte Vége a parkolásnak, újjáépítik a szombathelyei Berzsenyi teret 2016. June 06. 12:42 a parkoló bontását, aztán visszaépítették Visszaépítették a megszüntetésre ítélt szombathelyi parkolót 2016. August 11. 07:45 , majd kiderült, hogy a látványos bejelentés után egy hónappal kezdtek el kivitelezőt keresni Egy hónappal a látványos parkolóbontás után kezdtek el kivitelezőt keresni a Berzsenyi tér átépítésére 2016. September 04. 08:04 .

Ilyennek kellene lennie a térnek az év végére
szombathely.hu

Ide tartozik a Szent Márton templom előtt tér átalakítása Ami biztos: így fog kinézni és sokba fog kerülni Szombathely új tere 2016. February 11. 14:11 , a Smidt múzeum, a Savaria Múzeum Ha ma csak egyetlen képsorozatot néz meg, ez legyen az a Savaria Múzeum felújításról 2016. October 08. 07:56 és az előtte lévő park Így fest most a felújítás alatt álló Savaria Múzeum és park 2016. September 16. 14:06 felújítása, valamint egy átjáró építése a Romkertben Romkert sétányt építenek 2015. December 17. 11:26 . Ezek közül egyelőre a Smidt Múzeum készült el, a Savaria Múzeumon és a múzeumkerten dolgoznak, a többiről nem tudunk.

A fentebb részletezett Szent Márton Tervre elvileg meg is van a pénz, ezt külön támogatásként kapta Kormánydöntés: jön, jön, jön a 2,5 milliárd Szombathelyre 2015. December 02. 09:48 a város a kormánytól. Más kérdés a fejlesztések második és harmadik üteme, ez az ún. Modern Városok programja. Legalábbis Puskás Tivadar így osztotta fel ezeket a megyei közgyűlésen.

Egyelőre csak ígéretek és tervezgetések vannak

Orbán Viktor miniszterelnök tavaly ősszel járt Szombathelyen Orbán Viktor ma jött, győzött, sokmilliárdos tuti fejlesztéseket ígért be Szombathelynek 2015. November 17. 18:14 , és tett városfejlesztési ígéreteket, egyebek között egy ötmilliárdos tételt a Modern Városok program első részére, amit később megfejeltek egy újabb ötmilliárdos ígérettel. Puskás Tivadar a megyei közgyűlésben tízmilliárdról beszélt és két ütemről.

Alá is írták a szerződést
Bonyhádi Zoltán

Az első ütem a Romkert fejlesztése és az ott található leletek megmentése, az Ady tér és környéke átalakítása, a második ütem pedig a buszpályaudvar kiköltöztetése 2017-re új buszállomása lehet Szombathelynek 2013. March 08. 13:46 a vasútállomás mellé. Legalábbis a tervek szerint. Mindez összesen tízmilliárdból.

Puskás Tivadar azonban arról nem beszélt, mikorra is kell ezeket elképzelni. Az ígéretek megvannak, ám közben gyülekeznek a sötét felhők. A kormány több tervezett beruházást leállított augusztusban Elfogyott a pénz, az uniós pénzek menthetik meg a Modern Városok programját? 2016. August 17. 07:40 , és felszólította az érintett városokat, hogy amit Orbán Viktor tavalyelőtti és tavalyi körútján a Modern Városok programjában megígért, próbálják uniós támogatásból megvalósítani.

Vagy elfogyott a pénz, vagy túlígérte magát a miniszterelnök és a kormány. Puskás Tivadar ma annyit mondott, hogy jelenleg tanulmánytervek születnek ezekről a fejlesztésekről, és tervezgetnek. Végülis, azt is be lehet jelenteni két-három havonta.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet