A Telex birtokába került, egy november 10-i keltezésű tisztiorvosi levél, amelyben az országos tiszti főorvos arra figyelmezteti a kórházak vezetőit, hogy egyrészt az alaptörvény is kimondja a családdal való kapcsolattartás jogát, másrészt az egészségügyi törvény szerint a beteg emberi méltósághoz való joga az egészségügyi válság idején sem korlátozható.
Müller Cecília ezért arra kéri a kórházak vezetőit, hogy meghatározott esetekben a covidos és nem covidos osztályokon is tegyék lehetővé a hozzátartozóknak a kapcsolattartást a betegekkel. A körlevélből megtudhatjuk: a Covid-osztályon a súlyos állapotú, végstádiumú beteg mellett ott lehet az általa megjelölt ember.
Továbbá kiskorú beteg mellett a szülő vagy a törvényes képviselő, illetve az általa vagy törvényes képviselő által megjelölt személy lehet a kórházban. De a szülő nő mellett is ott lehet az általa megjelölt nagykorú személy a vajúdás és a szülés alatt.
Az országos tiszti főorvos külön felhívja a figyelmet a haldokló, végstádiumú betegek helyzetére. A kórházaknak kell védőfelszerelést adniuk a hozzátartozóknak, és lehetővé kell tenni nekik, hogy folyamatosan a beteg mellett legyenek, láthassák őt, elbúcsúzhassanak tőle.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!