Erről született kormánydöntés, Szijjártó Péter külügyminisztert bízták meg a feladattal.
Müller Cecília az operatív törzs tájékoztatóján elmondta, rövid idő alatt sokak számára kell elérhetővé tenni a vakcinát, de az EU-ból egyelőre kevés érkezik. A kormány ezért arról döntött, hogy a magyar emberek életének védelme érdekében az EU-s vakcinabeszerzéseken túl egyéb forrásokat is keres.
Erről született kormánydöntés. Szijjártó Péter külügyminisztert bízták meg a feladattal - mondta Müller Cecília. Mindehhez a forrást is biztosítja a magyar kormány - tette hozzá.
Ha rövid idő alatt lesz elegendő vakcina, akkor a teljes lakosságot gyorsan be tudjuk oltani - mondta Müller, kitérve arra, hogy ehhez egyéb források is szükségesek, nem csak azok a vakcinák, amelyeket az EU beszerez, mert ezek lassan érkeznek meg hozzánk. - írja az atv.hu.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.