Kedden reggel volt a TV2 reggeli műsorának, a Mokkának vendége Müller Cecília országos tiszti főorvos, aki elárulta: Magyarországon is megjelent az omikron új variánsa, a BA2, amit lopakodó omikronnak is nevez a szakirodalom.
A hagyományos PCR-tesztekkel továbbra is kimutatható, ugyanakkor vannak olyan speciális, omikron-specifikus tesztek, amiknek egy részét ez az új, lopakodó variáns kikerüli. Ezért is kapta ezt a nevet, ami bár kicsit félelmetes lehet, de nem kell megijedni tőle, mert nem okoz súlyos kórképet és nem támad más szervet sem – magyarázta Müller.
Az országos tiszti főorvos elmondta azt is, hogy bár 6%-ban még jelen van a delta-variáns, de a Nemzeti Népegészségügyi Központ adatai alapján már 94%-ban az omikron dominál nálunk. Annak viszont, hogy megjelent a lopakodó omikron is, ami egyébként gyorsabban terjed, járványügyi szempontból valószínűleg különös jelentősége nem lesz.
Müller Cecília tehát optimista, azt mondta, jövő héten már remélhetőleg láthatjuk az alagút végét.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!