Müller Cecília szerint csak "mindenféle mendemondák" szólnak a kínai vakcina ellen

Sok idős embernél fog csörögni a telefon a következő napokban - mondta ma az országos tisztifőorvos.

Müller Cecília ma bejelentette, hogy a jövő héten jelentős mennyiségű oltást tudnak beadni, mert a kínai mellett AstraZeneca és Pfizer oltás is rendelkezésre áll, így egy hét alatt 368 ezer embert tudnak beoltani. Ebből 275 ezren Sinopharm oltást kaphatnak, aminek kapcsán elmondta, hogy bármelyik vakcina megfelelő védelmet biztosít, és azt kérte hogy "minden félelmüket oszlassák el" a kínai és az orosz vakcinák iránt, hiszen több mint 30 millió embernek beadták már ezeket különösebb probléma nélkül. "Kérem, mindenféle mendemondával ellentétben ne hagyják magukat lebeszélni" - tette hozzá.

Müller egyébként elmondta, hogy "valamilyen fokú" védelmet már az első adag felvétele is jelent, de mindkét adag felvétele jelentősen növeli azt. "Száz százalékos védettség viszont nincs", de a halálos, súlyos lefolyású betegség ellen igen - tette hozzá.

Kitért arra is, hogy szennyvízvizsgálatok segítségével Budapest, Debrecen, Tatabánya, Székesfehérvár és Győr szennyvízmintáiban is kimutatták a brit mutánst. Laboratóriumi vizsgálatokkal 400 főnél mutatták ki a brit mutánst, 9 főnél a cseh variánst, 34 főnél pedig „egy járványügyi szempontból kevésbé jelentős variánst”.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19