Kis-Nagy Dőlés videóval - Harmincan fogtak padlót a Fő téren

Mintegy 30 diák jött össze a Nagy Dőlés elnevezésű kísérletre Szombathely Fő terén. A közösségi oldalakon propagált rendezvényen a vállalkozó kedvűek libasorba álltak, majd elborultak, mint a dominó...

Mintegy 30 diák jött össze a Nagy Dőlés elnevezésű kísérletre Szombathely Fő terén. A közösségi oldalakon propagált rendezvényen a vállalkozó kedvűek libasorba álltak, majd egymás után kidőltek a sorból, felváltva jobbra és balra. Cseszkó Tamás diákalpolgármester szerint a diákok ugyan nem dőlnek be mindennek, de azért kidőlnek, ha kell.

A szervezők több embert vártak, de jövőre már igyekeznek elérni, hogy a mostani létszám sokszorosa álljon sorba. A kánikula ellenére szép számú nézősereg gyűlt össze a téren és tapsot kaptak a fiatalok. A Nagy Dőlés ötletét a Cromwell Ifjúsági Színtársulat és a diakok.szombathely.hu oldal tagjai segítettek megvalósítani. Korábban a Párnacsata napról és a Vizipipa találkozóról közöltünk beszámolót, ezek a rendezvények szintén az interneten szerveződtek.

A Nagy Dőlés
A Nagy Dőlés
Tánczos Mihály

Bár néhányan előszeretettel használták erre az összejövetelre a mostanában divatos flashmob kifejezést, azért véleményünk szerint ez nem az volt. A flashmobba ugyanis már nem fér bele a helyszíni szabálymagyarázás, a toborzókörút és az ismétlés sem. A Nagy Dőlésnél az első alkalommal egyszerre dőlt a sor eleje és hátulja, emiatt ismétlés következett. Jövőre viszont már semmi akadálya annak, hogy kicsit precízebb szervezéssel valóban flashmobként zajlódjon a II: Nagy Dőlés.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű