Napi Müller: kezdjük el időben a karácsonyi vásárlást

Bár még nem tudni, milyen szabályok lesznek érvényesek.

Az Operatív Törzs azt kéri mindenkitől, legyünk körültekintőek a karácsonyi bevásárlást illetően. Müller Cecília azt javasolja, ne halasszuk az utolsó pillanatra, hogy ne alakuljon ki hatalmas tömeg.

December közepe felé általában minden évben megindul a roham az üzletekben a karácsonyi ajándékok miatt. Ám idén nagyon körültekintőnek kell lennünk, erre figyelmeztetett az Operatív Törzs a sajtótájékoztatóján.

Ugyan egyelőre még nem tudni, milyen szabályok lesznek érvényben a karácsonyt megelőző időszakban, de Müller Cecília kiemelte, nagy hangsúly van ebben az esetben is az egyéni felelősségen.

Az országos tiszti főorvos arra figyelmeztet, kezdjük el időben a bevásárlást, ne halasszuk az utolsó pillanatra, így talán elkerülhető a plázákban kialakuló szokásos hatalmas tömeg. Ezen kívül érdemes előre kitalálni, hogy mit szeretnénk venni, és célirányosan vásárolni, hogy minél kevesebb helyet érintsünk.

MTI


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19