Megint elindult egy sofőr nélküli autó egy szombathelyi parkolóban

Egy másik kocsi lökhárítója állította meg.

Szeptember elején írtunk arról Begurult egy autó az Ady téren 2018. September 05. 21:01 , hogy az Ady téri parkolóban egy leállított, bezárt kocsi egyszer csak elkezdett gurulni, és a vele egy vonalban álló másik kocsi állította meg.

Most ugyanez ismétlődött meg a Váci utca parkolójában. A leparkolt, öreg VW megunta az ácsorgást, és elindult hátrafelé, majd nekikoccant a háta mögött, szabályosan parkoló másik autónak. Különösebb kár nem történt, a két lökhárító érintkezett. A képeket készítő olvasónk azt írta, a VW-nek be volt húzva a kézifékje, legalábbis így látta az ablakon keresztül.

Olvasó
Olvasó

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem