Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Nem bírják már a pszichés terhelést az ápolónők

Az önkéntesek toborzása is inkább teher lesz a dolgozóknak, mint segítség.

"Rengeteg a túlóra, sok nővér esik ki még mindig, akár a koronavírus-fertőzés vagy a túlterhelés miatt, sokan pszichésen nem bírják a terhelést" - nyilatkozta az ATV Start című műsorában Eisenhauerné Fördős Andrea, a Független Egészségügyi Szakszervezet alelnöke. A heti 40 óra helyett 60-70 órát dolgoznak az ápolók - tette hozzá.

Arról is beszélt, hogy az átirányított dolgozók jöhetnek olyan területről, ahol nem mindennapi helyzet az, hogy ilyen súlyos állapotúak a betegek, vagy sok a halott, ezért jellemző, hogy kéthetente, havonta cserélik az ápolókat, mivel annyira megterhelő lelkileg számukra ez az ellátás, hogy nem tudják tovább csinálni.

Kitért arra is, hogy a 3-4 órás képzés után beálló önkéntesek jelenléte nem segítség, hiszen egy segédápolónak is egy-másfél évig kell tanulnia. Jogilag is kérdésesnek tartja az ötletet: ha egy önkéntes nem észlel valamit a betegen, az kinek a felelőssége? Az önkéntesek felügyelete inkább csak teher a dolgozók számára - tette hozzá.

Kedves Olvasó!

Hangot szeretnénk adni nektek! Kérjük, segítsetek nekünk abban, hogy elindítsuk új stúdiónkat, és hogy minél több beszélgetést és videót készíthessünk veletek, nektek!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19