Nem veszünk részt az unió következő vakcinabeszerzésében

Ugyanis már most bőven elég oltóanyagunk van Gulyás Gergely elmondása szerint.

A csütörtöki kormányinfón jelentette be Gulyás Gergely, hogy Magyarország nem vesz részt az unió következő vakcinabeszerzésében, ugyanis már most bőven elég oltóanyagunk van. Elmondta, hogy 19 millió Pfizer-vakcinára kellene leszerződni, ami egy 120 milliárdos kaland lenne, de Magyarországnak ennyire nincs szüksége.

2022 végéig ugyanis már több mint 10 millió koronavírus elleni vakcinát rendeltünk – köztük a keletiekkel – és már most láthatóan belassult az oltási program, a legoptimistább becslések szerint 6 millióig juthatunk el. Így ha esetleg ősszel indokolt is lenne megkezdeni az újraoltást, nyugodtan kijelenthetjük, hogy már most elegendő vakcinánk van.

A miniszterelnökséget vezető miniszter hozzátette azt is, hogy azért sem látják szükségesnek a vakcinabeszerzést, mert 2022 második felétől jó eséllyel megfelelő mennyiségben tud majd saját vakcinát is előállítani Magyarország az új debreceni gyárban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19