Az orosz vakcina megbízható és biztonságos, egy kisebb adaggal már akár a jövő héten meg tudja kezdeni vele Magyarország az oltást - erről az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet főigazgatója beszélt az M1 csatornán szombat reggel.
Szentiványi Mátyás elmondta: a brit orvosi szaklap, a Lancet által is biztonságosnak és mintegy 92 százalékos hatékonyságúnak tartott oltóanyaggal kapcsolatban a magyar hatóságok a szer biztonságosságát, hatékonyságát és minőségét vizsgálják. Hozzátette: a mellékhatásai kezelhetők, nem okoznak nagyobb problémát.
Ismertette: minden magára valamit is adó fejlesztő igyekszik rangos lapban publikálni az eredményeit, a Lancet is ennek számít. A brit orvosi szaklapban publikált eredmények pedig azt igazolják, hogy a vakcinában meg lehet bízni.
A főigazgató hangsúlyozta: a Szputnyik V vakcina ugyanolyan hatékonyságú, mint a nyugati vakcinák, a Pfizeré vagy a Modernáé. Hozzátette: a vakcina 60 év felett is biztonságos, ebben a korosztályban is 92 százalékos hatékonyságot mutatott és 85 éves volt a legidősebb, akit oltottak vele.
MTI
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!