Ha a jövő hét végén foglalnánk össze a történéseket, akkor az már tavalyról szólna, lévén az elkövetkezendő vasárnap már dübörögni fog 2022. Így ez a heti összegzés melankolikus búcsúzás a mögöttünk álló esztendődtől azzal a nehézséggel, hogy voltaképp a karácsony - ami ma is tart - rányomta bélyegét az egészre, de valami kevés azért történt ezen kívül is.
A közéletben a leghangsúlyosabb esemény kétségkívül Novák Katalin köztársasági elnöki jelölése volt már csak azért is, mert ez az esemény évekre előre mutat. Orbán Viktor
jelentette
Orbán Viktor: A bevándorlás és a járvány elleni védekezés, a gyermekek védelme a jövő legfontosabb feladata
2021.
December
21.
10:23
be úgyszólván véletlenül az egyszemélyes kormányinfón, amelyen értékelte is az idei évet a maga módján.
"A bevándorlás és a járvány elleni védekezés, a gyermekek védelme a jövő legfontosabb feladata."
- a többit pedig már ismerjük.
A jelölés utáni első csodálkozás után már nem mondhattunk egyebet, mint: ez el is dőlt, borítékolható, hogy
Novák Katalin
Ez el is dőlt: Borítékolható, hogy Novák Katalin lesz a köztársasági elnök
2021.
December
23.
08:46
lesz a köztársasági elnök. A többi már csak formalitás - tettük hozzá abban a tudatban, hogy a köztársasági elnök jelöléséhez 40 parlamenti képviselő egybehangzó javaslata kell, és Orbán Viktor bejelentése után nincs kétség, hogy a 133 bátor kormánypárti képviselőből lesz minimum 40, aki vállalja a feladatot.
Legalább ekkora - ha nem nagyobb szenzáció, hogy a Falco KC kosárlabda csapata
megnyerte
Ez történelem: a legjobb tizenhat között a BL-ben a Falco
2021.
December
22.
22:06
Bajnokok Ligája csoportját, amit magyar férfi kosárlabdacsapat még soha nem ért el. Ezzel amellett, hogy dicsőséget szereztek a városnak, bejutottak a BL legjobb tizenhat csapata közé, és februártól újra Szombathe3lyre hozzák az európai kosárlabdázás színe-javát.
Vas megye 1-es választókerületében, Szombathelyen is régóta megy a találgatás, de jó ideje úgy tűnik,
Hende Csaba
Úgy tűnik, tényleg Hende Csaba lesz a Fidesz képviselőjelöltje Szombathelyen
2021.
December
23.
15:42
lesz a jelölt, aki 2002 óta országgyűlési képviselő, és 2006 óta négy választást nyert meg. Most viszont úgy tűnik, mégiscsak van döntés. Egy érdekes kártyanaptár jutott el szerkesztőségünkhöz, amin kiszúrtunk valamit.
A nagy ünneplés előtt még egy kicsit
szomorítottuk
Jövőre drágulhatnak az ingatlanok Szombathelyen
2021.
December
22.
07:00
olvasóinkat, amikor megírtuk, hogy jövőre drágulhatnak az ingatlanok Szombathelyen. Mivel Szombathelyen is drágulást jósolhatunk a lakáspiac minden szegmensében. A családi házakat tekintve az ingatlannet.hu prognózisa szintén áremelkedés, hiszen ezek az lakóingatlan-típusok népszerűek lettek a járványidőszak alatt és úgy tűnik továbbra is élénk lesz irántuk a kereslet.
Viszont egy öröm még, mielőtt mindent ellep a karácsony. Munkatársunk fotóját is kiállították a budapesti Duna-korzón. 50 ezer beérkezett felvételből kétszáz látható a most nyílt a szabadtéri kiállításon.
Mészáros D. Zsolt
Munkatársunk fotóját is kiállították a budapesti Duna-korzón
2021.
December
22.
14:55
képe is közöttük van.
Innentől pedig már megyünk szinte a jelenbe, az elkezdődő karácsonnyal, ami pár órán keresztül meg tart. Ilyen, illetve ide tartozó hír volt, hogy
Hende Csaba
Hende Csaba ajándékakciója kellett ahhoz, hogy bejussunk a szombathelyi kórházba
2021.
December
22.
10:45
ajándékakciója kellett ahhoz, hogy bejussunk a szombathelyi kórházba. Kiderült, hogy Hende jelenleg is regisztrált önkéntese a kórháznak, a járvány második és harmadik hullámában dolgozott is az onkológiai járóbeteg szakrendelésen, ahol lázat mért és a betegeket kifaggatta a tüneteiről.
Innentől pedig már karácsony van, amit nem idézünk részletesen, hiszen még most is tart, ami volt, az is alig a múlt, tehát jól emlékszünk rá. Tehát - és milyen fura is ezt leírni -, viszlát jövőre.
Légy része az igazságnak! 2023. november 27-től december 11-ig tart támogatás-gyűjtő kampányunk. Ennek során 3 millió forintot szeretnénk összegyűjteni. Minden forint számít!