Novemberre napi tízezres fertőzésszámot jeleznek előre Magyarországon

Viszont arra is készítettek egy modellt, ha ismét kötelezővé tennék a maszkviselést a zárt terekben.

Az Institute for Health Metrics and Evaluation (IHME) szervezet matematikai modelljei szerint november végén lehet a negyedik hullám járványcsúcsa Magyarországon. Ekkorra napi 25 ezer körüli tényleges fertőzésszámot sem zárnak ki. Január 1-ig összesen több mint 36 ezerre ugorhat az áldozatok száma – írja a napi.hu.

Megjelent az IHME friss matematikai modellszámítása Magyarországra vonatkozóan: ez alapján a koronavírus negyedik hulláma még több fertőzést hozhat az év végéig, mint a tavaszi harmadik fellángolás.

Bár az ilyen statisztikai előrejelzések hatásossága elég korlátozott, különböző változókkal súlyozott függvényekkel számítják ki a várható fertőzési és halálozási számokat, de az eddigi járványgörbéket viszonylag pontosan jósolta meg a washingtoni szervezet.

2020. október 21-én megjelent elemzésükben november 27-re 115 fős napi halálozással számoltak, ami akkor telitalálat volt. Viszont azt is érdemes megemlíteni, hogy a második hullám tetőzésére 145-150 fő közötti halálozást vetítettek előre, amit a valóság - noha időközben korlátozásokat vezetett be a kormány - felülmúlt: december elején 190 életet is követelt a koronavírus egyetlen nap alatt.

A most közölt becslések alapján ennyire súlyos nem lesz a helyzet: ha a jelenlegi adatokból következtethető trend folytatódik, akkor 156-158 közötti lesz a legmagasabb halálozási szám december 19-én. Ha valamilyen külső tényező miatt - például romlik az emberek fegyelme, kevesebben figyelnek a távolságtartásra - egy ennél is rosszabb forgatókönyv valósulna meg, akkor még az lehet valószínű, hogy a negyedik hullám tetőzése pont a karácsonyi időszakra (december 23-25.) esne, amikor akár 230-231 fős napi halálozási adat is elképzelhető. Ez ha kicsivel is, de elmaradna a 2021 márciusában és áprilisában látott 250-et is meghaladó adattól. Viszont 2022. január 1-ig a jelenlegi állapotok alapján végzett számítások alapján az összes áldozat száma 36 429 főre emelkedhet – írja a lap.

A Bill Gates által is támogatott IHME úgy számol, hogy a december eleji járványcsúcson a magyarországi kórházi kapacitásból 8476 ágyat foglalhatnak el a koronavírusos betegek, 3328 intenzívágyas kapacitást lekötve. De ennél is érdekesebb, hogy a tényleges fertőzésszámnál rosszabb helyzetre számítanak december 21-ig, mint volt idén tavasszal.

Akkor úgy számoltak, hogy a PCR-teszttel igazolt fertőzöttek és teszttel nem azonosított fertőzésszám 24,5-28 ezer között is lehetett - a hivatalos adatok szerint a rekorder március 26-i napon 11 265 azonosított fertőzött volt csak -, most viszont azt tartják a legvalószínűbbnek, hogy a november 20-25. közé várt járványcsúcson a jelenlegi trendek szerint az azonosított és azonosítatlan fertőzöttek száma meghaladhatja majd a 24 ezer főt is. A legrosszabb forgatókönyvük szerint - vagyis amennyiben az emberek nem figyelnek majd egymásra, a távolságtartásra és a higiéniai előírásokra -, akkor a járványcsúcs csak november 28. körül lesz majd, az új fertőzések napi száma pedig 36 ezer körül alakulhat.

Viszont arra is készítettek egy modellt, ha ismét kötelezővé tennék a maszkviselést a zárt terekben és az utcákon: ekkor 1100-1200 között lehet a napi tényleges fertőzésszám, viszont lassabban is laposodna el a járványgörbe: januárra még napi 1500 körüli tesztelt és teszteletlen új fertőzöttet várnak. Az egyik legrosszabb adat az IHME előrejelzéséből, hogy nem számolnak azzal, hogy a lakosság átoltottságának aránya nem mozdul el az EU-s vert mezőnybe tartozó 61 százalékról januárig - zárul az összegzés.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19