Szombat délelőtt a megszokott mozdulattal adtam rá a gyújtást a kocsiban, de az önindító hiába pörgette a motort. Két-három kísérlet után feladtam, és felnyitottam a motorháztetőt.
Nem mintha értenék az autószereléshez, a kocsit én csak használom, nem szerelgetem. Aztán hirtelen rájöttem, nem volt hiába a nézelődés.
A gyújtókábeleket azért én is felismerem, és most a hiányuk tűnt fel. Pontosabban a bennük okozott kár. Ezt láttam:
Igen, az történt, amit a címben már leírtam. Megzabálták a nyestek a kábeleket. Pontosabban megrágták.
Tavaly történt már ilyen, igaz, akkor nem volt ekkora a pusztítás. Azt vettem észre, hogy az autó elkezdett rángatni, és kigyulladt a motorhibára figyelmeztető jelzés a műszerfalon.
A szervizben vettük észre, hogy önindítózás közben szikrázott a kábel, aminek szigetelése csak megsérült, és nem is látszott a hiba. Ki kellett cseréli, így most viszonylag új kábeleket pusztított el a rágcsáló.
Az autó a belvárosban, egy zárt udvaron áll. Persze, a nyesteknek a kerítés nem akadály, viszont nem elhagyott a környék. Néha esténként az ablakból látni is őket, ahogyan surrannak egyik árnyéktól a másikig.
Van, aki a vécéillatosítóban bízik
A kábelek hamarosan cserélve lesznek, de vajon
mit lehet tenni, hogy békén hagyják a nyestek a kocsit?
Ami mellett éjszakánként mintegy tucatnyi másik autó is áll.Persze, az ismerősök azonnal jönnek a tuti tanácsokkal. Van, aki az ultrahangos riasztót ajánlja, van, aki a boltokban kapható nyestriasztó szprét. És van, aki azt mondja, a vécéillatosító golyókban bízik.
Közel tíz éve lapunk is foglalkozott Hogyan lesz a kocsi nyesttelen? 2013. May 26. 14:03 a nyestüggyel. Dr. Heltai Miklóst, a Szent István Egyetem, VadVilág Megőrzési Központjának egyetemi docensét kérdeztük, aki többek között azt mondta, a zajt vagy fényt kibocsátó nyestriasztók nem igazán hatékonyak, hiszen a városban élő nyertek hozzászoktak a fényekhez és a hangokhoz.
Parkoljunk arrébb? Kenjünk rá paprikakrémet?
Mivel a nyestek kijelölik a saját territóriumukat, megoldás lehet, ha 50-100 méterrel arrébb parkolunk le - mondta. Ez viszont nem működik az én esetemben, hiszen a ház belső udvarában lakásonként ki van jelölve a parkolóhely.
Heltai Miklós szerint az emberi haj vagy állati szőr motortérbe helyezése sem megoldás, mivel a nyest rendkívül intelligens állat, előbb-utóbb rájön, hogy a haj-, vagy szőrcsomó illata nem rejt valós embert vagy kutyát.
A docens azt javasolja, valami
csípős íz bevetésével lehetünk eredményesek.
A vezetékre kenjünk erős paprikakrémet, vagy fújjunk rá paprikaszprét. Persze olyan anyagot használjunk, ami nem bántja az óvni kívánt vezetéket. Mint mondta, egy adag csípős íz ugyanis gyorsan le tudja beszélni a legelszántabb nyestet is, hogy a kocsinkon babráljon.A sok tanács hallatán én valószínűleg a kombinált védekezés mellett döntök, egyszerre támadom a nyest szaglását és ízlelését. Az eredményessége majd kiderül.
De kíváncsi vagyok, olvasóink milyen módszereket ajánlanak még. Az ötleteket kommentben várjuk.