Olaszországot nem ereszti a vírus

Meghaladta a 75 ezret az új koronavírus-járványban elhunyt betegek száma az olasz egészségügyi minisztérium adatai szerint, miközben a kormány a január 7-ig bevezetett szigorú korlátozások meghosszabbítását mérlegeli.

Az elmúlt 24 órában 347 beteg vesztette életét a korábbi 364 után. A halottak száma tavaly február vége óta elérte a 75 332-t. Közülük több mint 33 ezer beteg a járvány első, tavaszi időszakában halt meg, a járvány második hulláma ennél is több halottat követelt.

Egy nap alatt valamivel több mint 14 ezer új beteget szűrtek a szombaton regisztrált majdnem 12 ezerhez képest. Az aktív betegek száma továbbra is meghaladja a félmilliót, kórházban több mint húszezer fertőzöttet kezelnek, több mint kétezren vannak lélegeztető-gépen. Az adatok azt mutatják, hogy az októbertől bevezetett korlátozásokkal jelentősen csökkent a kórházak telítettsége, de a járványgörbét nem sikerült ugyanilyen mértékben laposítani.

A december 24. és január 6. között bevezetett országos zárlatot hétfőn egy napra részben feloldják a tartományokon belüli közlekedés biztosítására. Így hazatérhetnek azok, akik az ünnepeket nem megszokott lakóhelyükön töltötték. Hétfőn napközben felfüggesztik a kijárási tilalmat, és nyitva tartanak az üzletek is.

Január 5-én és vízkereszt ünnepén viszont ismét országos zárlat lép életbe.

A kormány vasárnapi ülésén egyeztettek a január 7. után várható intézkedésekről. Sajtóértesülések szerint az ünnepek alatti korlátozások egy részét egészen január közepéig meghosszabbítják. A tervek szerint továbbra is járvány-veszélyességi fokozatok szerint osztályozzák a tartományokat, amelyeket vörös, narancssárga és sárga színnel jelölnek meg. Egyelőre nem született döntés arról, hogy január 7-én újraindul-e a tantermi oktatás a tizennégy év feletti tanulók számára.

Olaszországba eddig mintegy félmillió vakcina érkezett, és vasárnap estig több mint 84 ezer embert oltottak be. Jelentős tartományi különbségek vannak az oltási sebességben: a 5,8 millió lakosú Lazióban több mint 17 ezer embert oltottak már be, ezzel szemben a járvány első számú gócpontjaként ismert Lombardiában alig valamivel több mint kétezren részesültek az oltásban.

MTI


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19