Az egyik legtehetségesebb magyar atlétának tartják Baji Balázst, aki az utóbbi években berobbant a felnőttek mezőnyébe is. „A” szintet futva kvalifikálta magát a londoni játékokra is, ahol egy futamba került a sportág legendás alakjával, Athén olimpiai bajnokával, Liu Hsziang-gal.
A kínai az első gáton hatalmasat esett, így feladni kényszerült a versenyt. Végül tolókocsiban hagyta el a stadiont. A magyar futó, Baji Balázs a célba érkezés után lépett oda hozzá és emelte kezét a magasba, ahogy azt a győzteseknél szokták. A közönség ovációja mellett Baji hatalmas sztár lett Kínában, az ázsiai országban rendkívül hálásak voltak a magyarnak.
Ma azonban előkerült egy fotó, ahol a kínai az őt felsegítő Bajinak a „kukiját” fogja. Nyilván egy véletlen mozdulatról lehet szó, mindenesetre most ők ketten, pontosabban ez a fotó a 9gag.com internetes viccoldal egyik nagy kedvence.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!