Ön szerint minek kéne még épülnie Felcsúton?

Mesés hír: Orbán Viktor gyerekkori faluja már nem csak stadiont, de repülőteret is kap. Mi viszont nem hisszük, hogy itt meg kéne állni!

Ma reggel megírta a Népszabadság: a Légügyi Hatóság megadta az engedélyt, a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség pedig hozzájárult, hogy az 1841 lakost számláló Felcsúton repülőtér épüljön. További felvillanyozódásra ad okot, hogy a repülőteret egy darab Cessna–172 típusú kisrepülőgép használja majd alkalmi mezőgazdasági megfigyelésre. Mi úgy gondoljuk, ennyivel nem érheti be Fejér-megye leghíresebb települése, ezért eljátszottunk a gondolattal, mi mindent lehetne még felrántani erre az ígéretes ugarra.

Energetikai Függetlenségi Emlékmű

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Orbán Viktortól nem idegenek a száznyolcvan fokos fordulatok: szabadságpárti liberálisból mára ellenőrzésmániás konzervatív lett, Moszkvától berzenkedő politikusból pedig az egyik legnagyobb oroszbarát. Sokáig agyaltunk itt a szerkesztőségben, hogy mi fejezhetné ki ezt a legjobban, ezért maradtunk a január közepén legkarakánabbul hangoztatott szlogennél, miszerint a paksi atomerőmű orosz hitelből történő bővítésével "tovább nő Magyarország energetikai függetlensége." Még szép, hogy szépen mutatna egy ennek állított csudálatos művészi alkotás a falu közepén:

Nyugat.hu

Ötös metró

Ennek természetesen kizárólag Felcsút és Alcsútdoboz, a kormányfő gyermekkorának két kis ékszerdoboza, illetve a Kossuth tér között kell közlekednie. Másként hogyan érkeznének meg a lelkes szurkolók a falu grandiózus fociünnepélyeire, valamint a nyilvánvalóan Magyarországon megrendezésre kerülő 2024-es labdarúgó Európa-bajnokságra?

Nyugat.hu

A Nemzeti Együttműködés Lovasszobra

Aki nem mögöttünk áll, az útban van előttünk, ezért általmegyünk rajta

- szólhatna a mottó minden idők leggyönyörűségesebb magyarországi lovasszobrának talapzatán. Az avatóünnepségen Lázár "CBA" Vilmos hajtana fogatot, melynek leghátsó traktusából Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester Magyarország egyik leggazdagabb embere húsz kilométer per órás sebesség mellett, mozgásban vágná át a szalagot.

Unger András (illusztráció)

Mesterséges hegy

Most őszintén, mihez kezdjen Felcsút a maga nyomorult 185 méteres tengerszint feletti magasságával? Hát hogy veszi így majd bárki komolyan? Orbán Viktor igazán komolyan vehetné Wass Albert felszólítását, és legalább szimbólumként felhúzathatna ide egy csúcsot. Valamelyik havas része pedig igazán megkaphatná a Lazáry-lejtő nevet!

Nyugat.hu

Nemzeti Űrállomás

Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a miniszterelnök a legújabb technológiák zászlóvivője, nem követi a trendeket, hanem létrehozza azokat. Legyen szó unortodox gazdaságpolitikáról, aminek őserejét még nyugat-európai közgazdászok sem képesek megérteni, nemzeti dohányboltok rablásbiztos fóliázásáról vagy ilyen bámulatos retorikai lavírozásokról, amiket lassan tanítani kellene. Nem is kérdés, hogy az újítások között helye van egy űrkikötőnek, ahonnan természetesen csakis tisztességes, polgári értékeket valló magyar emberek indulhatnak útnak a távoli kozmoszba!

Ez valójában az új-mexikói Spaceport America, de minimum ilyet várunk el!
Nyugat.hu

És Ön mit gondol? Miféle csoda épülhetne még fel pármilliárdból ezen a remek tájon?

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű