Ön tudja, milyen különös szilveszteri hagyomány él Pápán?

Ötvenen durrogtatták az ostort a dunántúli városban.

Az év utolsó napján immár 15. alkalommal ostorpattogtatással búcsúztatták az évet Pápán – közölte lapunkkal Lampért Gábor megbízott sajtóreferens.

A dunántúli városba idén Győrből és a fővárosból is érkeztek hagyományőrzők, hogy csatlakozzanak a helyiekhez.

Lampért Gábor
Így a hideg, télies időjárás ellenére több mint ötvenen „ostoroztak” az Esterházy-kastély előtti területen, hogy így űzzék el a gonosz szellemeket. A legfiatalabb résztvevő 6, míg a legidősebb 65 éves volt.
Lampért Gábor

Az eseményt a Hét Csillag Kulturális és Sport Egyesület szervezte.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra