Gál Kristóf közölte: szerdától a tömegközlekedési eszköz vezetője nem köteles maszkot viselni a jármű zárt kialakítású vezetőfülkéjében. Az utasoknak azonban a tömegközlekedési eszközön a maszk viselése kötelező - tette hozzá.
Az ORFK szóvivőjének tájékoztatása szerint a kormány döntései kedd este megjelentek a Magyar Közlönyben.
Gál Kristóf ismertette: kedden a maszkviselési kötelezettség elmulasztása miatt a rendőrök országszerte 183 emberrel szemben intézkedtek, ez a védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet szeptember 21-ei hatályba lépése óta már összesen 13 659 rendőri fellépést jelent ilyen ügyben.
Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője ugyanakkor elmondta, hogy a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben továbbra is érvényben van a látogatási és kijárási tilalom a szociális intézményekben, idősotthonokban.
Hozzátette, hogy az ünnepek közeledtével, az idősek lelki egészségének megőrzése érdekében meg fogják teremteni a lehetőségét, hogy az idősek és hozzátartozóik kapcsolatot tarthassanak egymással ebben az időszakban. Erről határozat fog születni, amelyet a szociális intézmények a napokban megkapnak - közölte.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!