Orbán: a kormány arra készül, hogy bevezeti a vakcinaigazolást azok számára, akik beoltatták magukat

Három nap múlva megérkezik a koronavírus elleni első adag oltóanyag Magyarországra - közölte Orbán Viktor miniszterelnök a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai ülése után a Facebookon megjelent videójában.

"A csata döntő fázisába léptünk" - fogalmazott a kormányfő.

Elmondta, az operatív törzs tanácskozásán még egyszer áttekintették és jóváhagyták az oltási tervet.

Az első vakcinákból először az orvosok, az ápolók és a betegek életéért küzdő, intenzív osztályon dolgozók kapnak oltási lehetőséget - közölte Orbán Viktor.

Jelezte: később tömeges oltás is kezdődik Magyarországon, ám ennek pontos időpontját még nem tudni, az pedig, hogy milyen vakcinával történik majd, az az EU, illetve a magyar hatóságok által lefolytatott engedélyeztetési eljárásoktól függ.

A kormány mindenkivel egyeztet: nyugati, keleti, amerikai, európai, orosz, kínai és izraeli, engedélyeztetésre váró termékekről is tárgyal - tette hozzá.

A miniszterelnök ismét hangsúlyozta, hogy a tömeges oltás önkéntes és ingyenes lesz, egyúttal kérte, hogy aki be akarja oltatni magát, az regisztráljon.

Az operatív törzs ülésén megnézték a vakcinaigazolás digitális verzióját is, amelyet a Belügyminisztérium fejlesztett ki.

A kormány ugyanis arra készül, hogy azoknak, akik már védettek, mert beoltatták magukat vagy átestek korábban a fertőzésen, legyen erről egy igazolványuk - fejtette ki Orbán Viktor,

megjegyezve, hogy ez összhangban van a digitális útlevél létrehozására vonatkozó uniós törekvéssel.

A kormányfő a tömeges oltás elérhetővé tételéig is arra kérte az embereket, hogy tartsák be a szabályokat, és az ünnepek alatt is vigyázzanak egymásra.

"Ha összefogunk és vigyázunk egymásra, akkor vissza tudjuk szorítani a vírus terjedési sebességét, úgy, ahogy az egyszer már sikerült. Minden élet számít" - zárta szavait a miniszterelnök.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19