Orbán: újraindítás jön, nem nyitás

A miniszterelnök szerint van elég kórházi ágy, orvos és lélegeztetőgép is.

Nyitni lépcsőzetesen lehet, ezért a kormány az újraindítás szót használja - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az M1-nek adott interjúban. Ez azt jelenti, hogy elsőként az iskolákat kell nyitni, utána az éttermeket, de további részletekre nem tért ki. És mint kiderült, azért 2,5 millió beoltottnál kezdődik a nyitás, mivel a 65 felettiek oltása itt fejeződik be - tette hozzá.

Elmondta, hogy most tömeges a fertőzés, ezt a korlátozás csak lassítani tudja, megállítani nem, és az egyetlen megoldás az oltás. Annak kapcsán, hogy nagyon magas a halálozási statisztika, szintén azt hangsúlyozta, hogy minél gyorsabban oltunk, annál kevesebben halnak meg.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott kép

Mint mondta, a számok nem néznek ki jól, 10 ezer fölött van a kórházban lévők száma, az oltás még nem tudta megölni a vírust, letörni a járványt, de ahogy nő az oltottak száma, ez javulni fog.

Kitért arra is, hogy a koronavírusra elkülönített ágyak fele még szabad, és kétszer annyi lélegeztetőgépünk van még, mint amennyi ágyon most használják őket. Szerinte lesz elég ember, vezénylés, átcsoportosítás módszerével meg tudják oldani a helyzetet. Azt is megjegyezte, hogy a legsúlyosabb betegek és a covidosok ellátását egyszerre meg tudják oldani.

A tanárok kapcsán úgy vélekedett, hogy az első oltás komoly védettséget ad, és figyelembe kell venni a szülők érdekeit is, akinek dolgoznia kell, meg kell élnie valahogy.

Elmondta, hogy fölhatalmazták a háziorvosokat, hogy eltérést alkalmazzanak az oltásoknál. Ebből fakadhatnak olyan helyzetek, amit egyesek igazságtalannak érezhetnek.

Végül hozzátette, hogy lesz még 2-3 nehéz hetünk, teszünk még 2-3 lépést, és győzni fogunk, visszakapjuk a régi életünket. Legalábbis a nyár végéig biztosan - derült ki szavaiból.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19