„A dolgok mostani állása szerint úgy kell számolnunk, hogy a járványügyi készültség a következő, tehát 2021-es évben valószínűleg egész évben fennmarad. Hogy pontosan milyen szabályok mellet, azt még meglátjuk” – kezdi videójában Orbán Viktor, ami az országos kórház-főigazgató és helyetteseinek kinevezésén készült.
Az mondja, jelenleg is jól látható, hogy a jövő év végénél előbb nem lábalunk ki ebből a válságból. Valószínűleg lesznek könnyebb szakaszok, például az első adag vakcina után és akkor, amikor elkezdődik a tömeges oltás, de legalább egy teljes év lesz, mire visszaáll minden a normális kerékvágásba.
A miniszterelnök egyébként Jenei Zoltánt nevezte ki országos kórház-főigazgatóvá, aki korábban a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági igazgatója volt, majd a Pécsi Tudományegyetem kancellárja is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!