Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Orbán Viktor nem zárja ki, hogy szigorítások jönnek

Egy héttel meghosszabbítják az oltási hetet.

Olyan sikeres az oltási hét, hogy meghosszabbítjuk egy héttel – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának adott interjújában, hozzátéve, hogy a legtöbben a harmadik oltást veszik fel.

A kormányfő szerint a harmadik oltások felvételének tekintetében élen járunk Európában, ami nagyon fontos, mert egy idő után a két oltás által nyújtott védelem gyengülni kezd és a betegséget ezért kapják el sokan a vakcina felvétele ellenére.

Orbán Viktor elmondta, hogy nem zárja ki teljesen, hogy szigorítás jöjjön, de szeretnék elkerülni.

A kormány folyamatosan figyeli a járványhelyzet alakulását és ennek megfelelően hoz majd döntéseke.

A miniszterelnök elismételte, hogy a harmadik oltás felvétele jelenleg a legfontosabb, mert ezzel lehet igazán hatékonyan védekezni a vírus ellen.

Mint ismert, az Európai Gyógyszerügynökség engedélyezte a Pfizer koronavírus elleni vakcinájának használatát az 5 és 11 év közötti gyerekeknél.

Orbán Viktor ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy kétmillió vakcinát szereztek be, az első adag december 20-tól érkezik. A miniszterelnök arra kérte a szülőket, hogy addig gondolják végig, és ha tehetik oltassák be a gyermekeiket.

"Nagyságrendekkel nagyobbak a magyar egészségügyi kapacitások, mint Nyugaton"

– mondta a miniszterelnök.

Az eszközeink megvannak, a lélegeztetőkészülékek rendelkezésre állnak, és egyelőre még ember is van. Van még ki nem nyitott járványkórház – magyarázta.

Kedves Olvasó!

Hangot szeretnénk adni nektek! Kérjük, segítsetek nekünk abban, hogy elindítsuk új stúdiónkat, és hogy minél több beszélgetést és videót készíthessünk veletek, nektek!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19

Tovább az oldalra