Orbán Viktor: Pünkösd környékén jöhetnek a nagy enyhítések

De a védettségi igazolvány minimum augusztus közepéig kell.
Szép eredménynek mondható, hogy az Európai Unióban átoltottság tekintetében Magyarország az első helyen áll, de nem szabad elfelejteni, hogy emberéletekről van szó – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Találkozott Karikó Katalinnal

A kormányfő hozzátette, hogy Karikó Katalinnal való csütörtöki találkozóján a professzor elmondta neki, hogy az általuk kifejlesztett módszerrel egy mutáns megjelenése esetén gyorsan tudnak választ adni.

A baloldal leszerepelt

A miniszterelnök a baloldallal kapcsolatban azt mondta, hogy a járványhelyzetben csúfosan leszerepeltek, nem segítettek, csak ártottak.

Hetente 150 ezer vakcina lesz

Orbán Viktor szerint a nyugati országok egy-két hónappal mögöttünk járnak. A 16-18 év közöttiek oltása a legtöbb helyen fel sem merül, van ország ahol még a nyugdíjasok oltják. A kormányfő köszönetet mondott a fiataloknak, akiknek mintegy fele annak ellenére regisztrált az oltásra, hogy ők a kevésbé veszélyeztetett korosztályba tartoznak.

Amint a diákok oltása befejeződött átlagosan hetente 150 ezer adag körüli Pfizer vakcina lesz elérhető a lakosság számára, de más vakcinák folyamatosan felvehetőek.

Pünkösd környékén lesznek a jelentős enyhítések

Magyarország az az ország, amely a leghamarabb tud visszatérni a normális élethez. Azonban fontos emlékezni, hogy a járvány még itt van közöttünk, így mindenkit arra kér, tartsa be a szabályokat. A következő jelentős enyhítések az ötmillió beoltott személy elérésénél következik. Egyes kutatók szerint ez már Pünkösd környékén be is következhet. A védettségi igazolvány valószínűleg augusztus közepéig, végig fontos, elengedhetetlen lesz a tömegrendezvények látogatásához.

Vakcina lesz bőven, éppen ezért jövő héttől arra kérik a külhoni magyarokat, hogy regisztráljanak, mert Magyarországon is megkaphatják az oltást.

A gazdaságról

Elértük azt a szintet ahol a válság előtt voltunk a foglalkoztatás terén. A miniszterelnök arra számít, hogy hamarosan több lesz a foglalkoztatottak száma, mint a járvány előtt. Ez többek között az orvosoknak és ápolóknak köszönhető, hiszen az ő állhatatos munkájuknak köszönhetően térhettek vissza sokan a munkájukhoz.

Arról is beszélt, hogy egy igazán jó költségvetéssel tudnak dolgozni, hiszen fizetni tudnak majd nyugdíjprémiumot, és többek között még az is belefér, hogy a 25 év alattiak adókedvezményeket kapjanak. Ugyanakkor elkülönítettek több mint 7 ezer milliárdot a gazdaság újraindítására is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19