A hivatalos adatoknál 9500-zal többen haltak meg Magyarországon a járvány miatt?

Washingtoni kutatók azt állítják, hogy világszerte közel kétszer annyian halhattak meg, mint ahányan a hivatalos adatokban szerepelnek.

A Washingtoni Egyetem kutatói szerint világviszonylatban több mint kétszer annyian hunytak el a koronavírus-fertőzésben, mint amennyi a hivatalos statisztikákban szerepel - írja a hvg.hu az erős állításokat tartalmazó elemzésről.

Az amerikai kutatók arra jutottak, hogy az egyes országok statisztikai adatai nem a valóságot tükrözik.

A szakemberek szerint 3,2 millió elhunytat regisztráltak tavaly márciustól idén május 3-ig, de

számításaik szerint a pandémia ténylegesen 6,9 millió áldozatot követelt szerte a világban.

Az eltérések a kutatók szerint abból adódhatnak, hogy a világ más-más részein eltérő szempontok alapján vezetik a halálozási statisztikákat, de a különbségekhez hozzájárulhat az is, hogy az egészségügy túlterheltsége miatt egyes áldozatokról nem tudták megállapítani, hogy a koronavírus okozta a halálukat.

Magyarországon az elemzés alapján 37 177-en haltak meg a járványban május 2-ig, vagyis 9476-tal többen, mint amennyit a hivatalos tájékoztatásban regisztráltak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19