Orvosi kamara: korai még a nyitás

A korlátozások feloldásának jelenleg egészségügyi, járványügyi alapon nyugvó szakmai indoka nincs - írta a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöksége.

"A nyitás megkezdését korainak tartjuk. Változatlanul nem a jelenlegi oltottsági szintet, hanem a járványadatok javulását és az ellátórendszer terhelésének csökkenését tekintjük a nyitás feltételének" - közölték.

Kedden csúcsot döntött a koronavírusban elhunytak száma, a lélegeztetőgépen lévők száma magas szinten stagnál, egyre több a kórházakban a beteg. Jelenlegi ismeretek szerint a járvány harmadik hullámának jó esetben a platóját értük el. A koronavírus elleni oltás csak a második oltást követő 7. nap után nyújt járványügyi szempontból is megnyugtató, bizonyítottan magas szintű védettséget. Ennél korábban csak részleges védettség áll fenn, ami lehetővé teszi a fertőzés terjedését és hamis biztonságérzetet nyújt - írták.

A MOK elnöksége a boltok hosszabb nyitvatartását és ezzel a vásárlók időben, térben jobb elosztását jó iránynak tartja, az egyéb szolgáltatások és főként az oktatási intézmények nyitását azonban határozottan korainak ítéli.

"Kérjük a lakosságot, hogy - függetlenül attól, hogy számos szolgáltatás újra elérhető - ne változtassanak eddigi szokásaikon, továbbra is a lehető legszükségesebb esetben menjenek csak boltba, publikus helyekre, tartsák a távolságot, hordják a maszkot és ne látogassák ismerőseiket, rokonaikat. Fokozottan tartsa be mindenki a járványügyi előírásokat, mert a súlyos áldozatokat követelő harmadik hullámon még egyáltalán nem vagyunk túl!" - áll a MOK elnökségének közleményében.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19