Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Az osztrák vendéglátósoknak is fogy a türelmük, közben Magyarországon kiskapukra is játszanak

Egyre nehezebb helyzetben az ágazat, és a kérdőjelekből sem lesz kevesebb.

A magyar média meglehetősen visszafogottan számolt be arról a hétvégi tüntetésről, ami az osztrák fővárosban zajlott.

A Reuters hírügynökség szerint szombaton Bécsben több ezer ember demonstrált a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos korlátozások ellen, Kurz kancellár menesztését követelve.

Sokan maszk nélkül vonultak, és többek között azt skandálták, hogy „tegyük ismét naggyá az influenzát”.

Ekkor már sejteni lehetett, hogy az osztrákok meghosszabbítják a jelenlegi tilalmakat, ami másnap meg is történt Minimum február 7-ig zárva marad Ausztria January 17. 07:46 : Ausztriában február 7-ig maradnak a kemény korlátozások.

Reuters

Hogy mindez azt jelenti-e, hogy változóban az osztrák közvélemény, azt nem lehet felelősségteljesen kijelenteni, de az biztos, hogy a vendéglátósok a határ túloldalán is egyre nehezebb helyzetben vannak.

Nem értenek egyet a kormánnyal, de betartják a szabályokat

„Úgy gondolom, a bécsi tízezres tüntetés üzenetével nagyon sok osztrák vendéglátós is egyetért, de most mindenki kivár, hogy mi történik majd február 9. után” – mondta lapunknak magyar vállalkozó, aki a határ túloldalán üzemeltet vendéglátóhelyet.

Ausztriában a problémákat az okozza, hogy a második hullám kezdetén az osztrák kormány nagyon gáláns volt és 80 százalék kompenzációt fizetett a vendéglátósoknak a tavalyi forgalom alapján, ami decemberben lecsökkent 50 százalékra, mostanra 30 százalékra, amit meg lehet ugyan fejelni egyéb támogatási összegekkel, de ez lassú és bonyolult.

A szombati tiltakozás Bécsben

Nem csoda, hogy asz osztrák étterem- és kocsmatulajdonosok kezdenek türelmetlenek és elkeseredettek lenni, és – hasonlóan a magyarokhoz – nem értik, hogy miért pont ezt az ágazatot tették feketelistára a politikai döntéshozók; ráadásul különösebb indoklás nélkül.

Meglehetősen nehezen indokolható, mondják, hogy miközben a tömegközlekedési eszközökön és az üzletekben olykor tömegjelenetek vannak, addig a vendéglátóhelyeken még a teraszok sem üzemelhetnek. (Ausztriában ráadásul elvitelre sem szolgálhatnak fel kimért alkoholt.)

Annyiban más Ausztria, mint Magyarország – mondja informátorunk -, hogy ott a vendéglősök kevésbé keresik a kiskapukat, mint Magyarországon, tudomásul veszik a szabályokat, pedig a helyi közösségek veszteségként élik meg a kisvendéglők, kocsmák bezárását, hiszen ennek a társasági formáknak nagy hagyománya van arrafelé.

Viták vannak

„Nagyon megosztott a magyar vendéglátós társadalom” – mondta megkeresésünkre az egyik Vas megyei vállalkozó.

Vannak, akik egyetértenek a bécsi tiltakozókkal és azokkal, akik szerint túl van dramatizálva a járvány, ezért azonnali nyitást szeretnének; mások óvatosabbak és egyetértenek a kormány bezárásaival, még ha a kompenzációt keveslik is.

És olyanok is akadnak, akik szerint azért nem lenne értelmi kinyitni, mert a vendégek ilyen körülmények között aligha térnének vissza, a forgalom minimális lenne, miközben a nyitva tartás pénzbe kerülne.

Abban egyetértés van, hogy nagy a baj
Horváth G. Martin

Habár a kilábalás körül hatalmas viták vannak, abban egyetértés van, hogy a koronavírus-járvány második hulláma nagyon súlyosan érinti a magyar vendéglátósokat, akiknek egy része kínkeservesen átállt ugyan az elvitelre és a kiszállításra, de ez egyrészt a talpon maradáshoz is alig elég, másrészt ebben a felállásban nincs szükség például pincérekre.

Ez utóbbiak közül sokat elbocsátottak az elmúlt időszakban, vagy éppen maguktól mentek el, hogy a bizonytalan helyzet miatt más területeken helyezkedjenek el.

Nem lehet tudni, mennyi pénze marad az embereknek a járvány végére, így az újra nyitás sem lesz egyszerű; de az még a jövő zenéje.

Kiskapuk keresése

A megkérdezett vállalkozó szerint a magyar vendéglők többsége betartja a szabályokat, igaz, néhány furcsa átrendeződés tapasztalható.

Ilyen például, hogy az utóbbi időben jelentősen fellendült a dohányboltok sörforgalma. Ez egyrészt érthető, hiszen – kocsmák híján - sokkal egyszerűbb beugrani három dobozossörért egy kisboltba, mint egy szupermarketben bolyongani, másrészt nem is törvényellenes, hiszen ezen üzletek árulhatnak szeszesitalt.

Hogy aztán a közeli kapualjakban milyen társasági élet alakul ki, az más kérdés.

Mások más kiskapukról számoltak be. Állítólag vannak, akik – felismerve a keresleti piacot – rejtett helyeken (garázsok, klubok, baráti társaságok stb.) "amatőr" italméréseket indítottak, és jogilag nagyon nehéz megfogni őket.

Arról is hallottunk, hogy a vidéki kocsmák közül akadnak olyanok, akik úgy próbálják túlélni a válságot, hogy a lottózó égisze alatt mást is árulnak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19

Tovább az oldalra