Oszvald Marika: „Az elmúlt egy év csak anyagilag volt megterhelő”

A színésznő még februárban kapta meg a koronavírus elleni első vakcinát, így immáron teljes védettséget élvez és új színházi előadásra készül.

Oszvald Marika elárulta, hogy annak ellenére, hogy már megkapta a második védőoltást, ugyanúgy vigyáz magára és a környezetére, mint eddig. Az operett-énekesnő is jól tudja, hogy „az oltás nem véd meg teljesen a betegségtől, csak csökkenti annak súlyosságát, én pedig semmilyen módon nem szeretném elkapni a koronavírust. Ráadásul terjesztő még lehetek, így jobbnak látom, ha tartom a szeretteimmel a kellő távolságot”.

Oszvald Marika a Kossuth-díj átvételekor.
Forrás: origo.hu

Oszvald Marika a Metropolnak elárulta, hogy egyébként jól van. Hozzátette, hogy „szerencsésnek mondhatom magamat, amiért számomra az elmúlt egy év csak anyagilag volt megterhelő, lelkileg viszont egyáltalán nem. Én lepődtem meg legjobban, de végre le tudtam vetkőzni a megfelelési kényszeremet, a hobbijaimnak hódolhattam, kertészkedhettem és olvashattam. Sőt, a telet is a gödöllői nyaralómban töltöttem, és most is ott vagyok. Ez a hely a béke szigete számomra”.

Ha a koronavírus járvány nem húzza keresztül a terveket akkor a nyár végén bemutatásra kerülő Sissi, a magyar királyné című operettben lép színpadra legközelebb Oszvald Marika. A darabot Kerényi Miklós Gábor rendezi, és többek között Peller Károly is szerepelni fog benne.

Oszvald Marika a Karinthy Színház színpadán.
karinthyszinhaz.hu

A Kossuth-díjas színésznő szerint az ő korában már nehéz jó operettszerepet találni, de hozzátette, hogy „ezt a karaktert, akit alakítok, viszont mintha rám írták volna! Egy osztrák nemesi származású anya szerepét kaptam meg, aki nagyon szereti a magyarokat, mert anyai ágon benne is magyar vér csörgedezik. Egy energikus nőt játszom, aki sok izgalmat okoz majd a darabban”.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19