Palkovics szerint nem riogatni kellene a népet a szakértőknek

Elég bajunk van a vírushelyzettel ahhoz, hogy ilyenfajta statisztikákat még kritizáljunk - mondta az innovációs és technológiai miniszter a vakcinák hatékonyságát bemutató táblázat kapcsán.

A Telex kérdezte arról a kormány tagjait, hogy mit szólnak azokhoz a szakértői kritikákhoz, amelyeket a szakértők a vasárnap megjelent kormányzati oltás-hatékonysági táblázat miatt fogalmaztak meg.

Palkovics László úgy fogalmazott, hogy a szakértők dolga az lenne, hogy értelmezzék ezeket a számokat valamilyen formában, ugyanakkor azt is hozzátette, hogy "semmiképpen sem riogatni kellene ezzel a népet, elég bajunk van a vírushelyzettel ahhoz, hogy ilyenfajta statisztikákat még kritizáljunk". Végül azt is megjegyezte, hogy

ezek jó statisztikák.

Novák Katalin, családügyekért felelős tárca nélküli miniszter ugyanakkor úgy értelmezte a táblázatot, hogy mindegyik oltás biztonságos, amit ma Magyarországon az embereknek beadnak.

Gulyás Gergely, miniszterelnökséget vezető miniszter is hasonlóképpen vélekedett: mint mondta, a táblázat alapján mindegyik oltóanyag jó, mindegyik védettséget biztosít. Annak kapcsán, hogy korábban egy tájékoztatón arra utalt, miszerint a kínai és az orosz vakcinák jobbak, mint a nyugati vakcinák, azt mondta, hogy szerinte továbbra is ez derül ki a statisztikából, ez tényszerűen igaz, ha a számokat nézzük - tette hozzá.

Végül Süli János, a Paksi Atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli minisztere elárulta, hogy a részleteit is ismeri a táblázatnak, van korösszetételre vonatkozó adatokat. Hozzátette azonban, hogy vannak ilyen statisztikáik, de az

a hétköznapi ember számára nem biztos, hogy kezelhető lett volna.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19